Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

In memoriam Sík Sándor - Szigeti Lajos Sándor: Találkozások a „kettős végtelen”-ben (Sík Sándor és József Attila)

Ne hagyj Uram megülepednem, Sem eszmében, sem kényelemben. Ne tűrj megállni az ostoba van-nál, S nem vágyni többre kis mái magamnál! De egymásra lelnek a csend jellegzetesen huszadik századi motívumában, a hallgatás poétikájának felfedezésében is, még filológiai szempontból is: Sík Sándor 1924-ben jelenteti meg Csend című kötetét, akkor, amikor József Attila közli első verseit a szegedi Csönd című folyóiratban. Közös Arany Jánoshoz vonzódásuk is, amit nem csak publicisztikájuk, de költészetük is mutat: Sík Sándor Vörösmarty mellett ősének tekinti, amikor azt írja: S ha kérdnéd apámuram: Amaz Mihály, a nagy Merengő, A sasok útját túlkerengő, S az apám János, színarany, A pecsétgyűrűm tőle van. József Attila pedig így idézi meg — szintén az apateremtés igényével: S míg szél nyalta, tépte a rét bokrait, lassan lépve hoztad komoly ökreid. Verseidre raktál szép cseréptetőt s homokot kötöttél, a futó időt. Hadd csellengünk hozzád, vagyonos atyánk! Egyformán munkál mindkettőjükben az emberi elidegenedés, elszemélytelenedés fájdalmas élményanyaga Sík Sánodor így kezdi Családfa című vallomásversét: A csőcselék e csúf korában, Mikor az ember egymagában Csak számnak kezd számítani, S hogy mégis érőt érni bírjon, Eget ver bélyeges papíron Az ősvadászó hallali, Múzsám, jövel ma, vallani! Ugyanezt a sajnálatosan mind a mai napig érvényes életérzést József Attila az eredetileg Rend és szabadság szavak alatt megjelentetett, ma a semmivel kevésbé posztulatív Levegőt! címet viselő versében szólaltatta meg: Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktába írják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. Én nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg. S mindezzel szemben mindkettőjüknél érezhető egy sajátos bensőség, amikor a természethez fordulnak, amikor az értelmes magány útjait járják be. Sík Sándor Csend című könyve 683