Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Kulin Ferenc: Kölcsey vallásbölcselete (Töredékek a vallásról)

hogy kivonja magát emberi és művészi példaképeinek hatása alól, hogy megteremtse egy tisztán komtemplatív szellemi létezés feltételeit, egyúttal eltökélten keresi azt a különös szerepet, amelyben az említett politikai és erkölcsi kötelezettségeinek eleget tehet. S mivel ez a kettős személyiségprogram elvileg sem fedheti egymást, sem az egyik, sem a másik nem lesz tökéletesen megvalósítható. Hogy ebben a kettősségben nem egyedi és esetleges életrajzi motívumok hatnak, hanem egy tipikus létszerkezet belső törvényszerűségei nyilatkoznak meg, azt életrajzi tények is igazolják. A literátus-életformában rejlő kontemplativ magatartás lehetősége — melynek vonzásáról a Kazinczyhoz és Szemere Pálhoz írott levelek vallanak —, s a politikai-közéleti cselekvés vágya: a „csinálni, csinálni, csinálni kellene" (mert „az érzékenység, a speculatió, s a történetek nyugodt keresése egyformán elrontanak bennünket"!) nyugtalansága már akkor (1815-ben) beindítja a személyiségerők polarizálódását, amikor ténylegesen még nem kell őrlődnie a kétfajta hivatás malomkövei között. A Töredékek — többek között — éppen e kezdődő polarizálódás tanulságos dokumentuma. Amikor azt próbálja körvonalazni, hogy a vallás milyen emberi szükségleteket elégít ki, akkor ember-, illetve lélekfogalmában egy absztrakt-általános individuumképre következtethetünk, a vallás révén szerveződő közösségstruktúrákat azonban konkrét történelmi valóságukban ragadja meg. És nem mentes ettől a polarizáló hatástól a tárgyához való szubjektív viszonyulása sem. A tanulmány egészén érzékelhető a vallásos szükséglet átélésének és belátásának a kettőssége. Az elemzések egyik részét az a fiatalember írja, akinek magának is szüksége volna a vizsgálódás nélküli hit képességére és adományára: a harmóniára és a bizonyosságra, és aki alkalmasnak is érzi önmagát e képesség kifejlesztésére. Más részletek viszont azt a felvilágosult bölcselőt mutatják, aki nem zárja ki, hogy „a filozófia vihetne bizonyos s értelmesb rezultátumokra, mint a vallás és a hit,

37 de mivel belátja, hogy „való tudomány csak ezrek közül jutott egynek",

38 a vallást a többség nyugalma és boldogsága eszközének tekinti. Ott még az alanyi költő önelemző pszichikai kényszere munkál, itt már a formálódó politikus objektív szemléletmódja és felelősségérzete működik. És paradox módon éppen a legtárgyszerűbb történetfilozófiai fejtegetések árulnak el legtöbbet a vallás iránti érdeklődés személyes indítékairól. Ott a legszenvedélyesebb, ahol A politikai probléma kerül előtérbe. A középkori egyházi hierarchiát vizsgáló második töredék elemzési módszere önmagában is azt sugallja, hogy az általánost magasabb rendű kategóriaként kezeli az egyesnél: az emberiség ügyét az individuum problémájánál; a befejező — negyedik — töredékben pedig rá is mutat e módszer szemléleti alapjaira. „Azon communis maxima mensura" — így kezdődik a negyedik rész — „melyhez minden lépéseinket, gondolatainkat, tetteinket mérnünk kell: az egésznek boldogsága. (...) Gazdagság, testi kény, virtus, felvilágosodás, látnivaló, hogy nem tehetik az élet végcélját, hanem csak eszközei lehetnek azon végcélnak, s aszerint jók vagy rosszak, amint azt hátráltatják, vagy nem hátráltatják."

39 Az „egésznek boldogsága" kifejezés semmiképp nem tekinthető az első részben használt „emberi boldogság"fogalom pusztán stiláris variánsának. Ott így fogalmazott: „Minden felvilágosodás által (...) csak az emberi boldogságnak kell elősegíttetnie."

40 Az „emberi" jelző éppen azt nem jelöli még, amit az „egész" már egyértelműen kifejez: az emberiség primátusát az egyénnel szemben. A gondolatmenet folytatása még egyértelműbbé teszi Kölcsey álláspontját. „Nem mondom, hogy egy igazán filozóf, bármily rezultátumokra vitte is okoskodása, nyugodt nem lehetne. De itt az egésznek, azon nagy résznek, mely emberiségnek neveztetik boldogságáról van szó. (Kiem.: tőlem: K. F.) (...) Semmi sincs könnyebb, mint valakitől a hitet elvenni; de semmi sincs nehezebb, mint egy kételkedő valakit megnyugtatni."

41 E gondolatmenet logikája szerint elvileg fennáll tehát a vallás nélküli emberi harmónia lehetősége, de nincs mód e lehetőséget az emberiség egészére, 67