Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
In memoriam Sík Sándor - Baróti Dezső: Sík Sándor patriotizmusa
Más formában bár, de szintén hasonló hangot üt meg a Jeremiad antik mértékre szabott soraiban (Alcíme: Magyarország. 1913): Megfojtva gyászol szerte a vert vetés, Rút, szürke árban úsznak a háztetők, Zsúfolt hajókra száll a bús nép Nyugat aranyárja hívja. Akik maradtunk: nézd az agársereg Az ösztövér had hogy tör a konc után, Ádáz foggal, nyakig szemétben Marja mohón fenekedve társát. Az antik forma önmagában sem mond ellent poétája modernségének. Használatával Sík Sándor is mintha Babits In Horatiumának útmutatását követné: (,,a régi forma új eszméknek öltönyeként / kerekedjen újra:", azt pedig talán felesleges is bizonyítgatnunk, hogy szavainak többsége a modern költő szótárából való: Az idézett vers ódái hangja sem annyira idegen modern líránktól, ahogy ezt néha gondolni szokták: Babitsnál még vörösmartys beütésekkel is megtalálható, de a nála halkabb húrú Tóth Árpád és Juhász Gyula is élt időnként vele, Sík Sándor ódái hangja sem mond ellent a modernségnek, bár egyszer-másszor (különösen az alkalmi verseiben) a konzervatív költészet hangjával is keveredik. A probléma megérdemelné, hogy elmélyedjünk bele, előadásom adott keretei azonban, sajnos nem engedik meg ezt. Szólnom kell viszont a Sík Sándor versei с kötetnek a Magyar sirámokat követő ciklusáról, címe a patetikusan hangzó Harangszó a viharban és az első világháború kitörését követő két esztendő verseit tartalmazza. Félve kezdtem el újraolvasását, hiszen az első háborús napok mámora, rövid időre bár, még olyan humánus lelket is magával ragadott, mint Juhász Gyula vagy Balázs Béla. Akárcsak ők, Sík Sándor is csak néhány versében írt le az akkori napok frazeológiájából való strófákat vagy mondatokat, s bizonyára nem haragudna meg rám, amikor azt mondom, hogy ezeket utolérte az, amit ő esztétikai bosszúnak nevezett — e fogalom alatt azt értette, hogy felszínesen átélt élményekből csak felszínes versek születhetnek meg. Kuszaságuk, széteső kompozíciójuk arról árulkodik, hogy a lelkét erősen felkavarta a világra zúdult szerencsétlenség. Láthatóan akkor beszél a lelke mélyéből, amikor a rémületének ad hangot, mint például a halál szimbólumává megtett Magvetőben. Ez az 1914 novemberében írt vers ismét az új líra hangján beszél és már megélt élmény húzódik meg mögötte. Idézem néhány sorát: Az alvó mellre kísértetek ülnek, A pisla mécs magasra csapkod, rémesen És nagy kutyák üvöltenek az éjben, S a bolyó emberek szemében Vad sárga tűz lobog... Háborús ciklusának folytatását az 1919 őszén megjelent Maradék magyarok с kötetében olvashatjuk. Ezekben már csak a költő meggyötört humanizmusa szólal meg, hol Vörösmarty, hol a Húsvét előtt Babitsának, sőt a háborús évek Adyjának egy-egy akkordját hangolja át, és sikeresen, a magáévá. Ilyen a legszebb Sík-versek közül való és lírájának intim hangját is megszólaltató A költő háborús imádsága, továbbá a még 1916-ban, tehát Babits békét követelő verseivel, nagyjából egyidőben írt Ének minden emberhez. Sík Sándor humanizmusának, és talán felesleges hozzátennünk, keresztény humanizmusának egyik legszebb megnyilatkozása. Szívesen elidőznék az embermilliók szenvedéseit szívből 650
