Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Kulin Ferenc: Kölcsey vallásbölcselete (Töredékek a vallásról)

amelyekre Szauder József jutott A romantika útján с tanulmányában, 16 problémafelveté­seink egyszerre érintik magát a Töredékeket, illetve Szauder koncepcióját. Kölcsey monográfusának érdeme, hogy említett tanulmányában — amennyire ez lehet­séges — kijelölte a valláskritikai műhelyét a Kölcsey-életmű időrendjében, felvázolta a mű­vet részint közvetlenül ihlető, részint az értelmezését megkönnyítő eszmetörténeti hátteret, rávilágított az 1810-es évek európai és hazai politikai folyamatainak a költő léthelyzetével, s így világnézeti tájékozódásával összefüggő sajátosságaira, s mindezek alapján hangsú­lyozta a vallásbölcseleti esszé átmeneti jellegét, azaz azt a felismerését, hogy a fiatal Köl­csey történetfilozófiája csak az egész életművet formáló személyiségfejlődés folyamatában értelmezhető. A romantika útján с tanulmány alapján bizonyítottnak tekinthető, hogy ,,A Töredékek első megírásának ideje 1814—1816 volt", s hogy a III. rész -— az a fejezet, amelyik a katolicizmus és a reformáció ellentétével foglalkozik — lényegében eredeti formájában jelent meg az újraírtakkal együtt az Élet és Literatúrában, 1827-ben, Hit, remény, szeretet cím alatt. S noha az ezután következő kutatások feladata maradt annak tisztázása, hogy a többi töredékben történt változtatások — esetleges kihagyások és bővítések — milyen mér­tékűek, s pontosan mikoriak és milyen hatásokat tükröznek, а Ш. rész keletkezéstörténeté­nek feltárása mégis döntő fontosságú. Nemcsak azért, mert nyilvánvalóvá vált, hogy ,,e val­láskritikai és történetfilozófiai mű a Kazinczyval kapcsolatot tartó értelmiség legjavában végbemenő fordulattal, ideológiai forrongással esik egybe, annak egyik fontos — bizonyára legfontosabb — mozzanatként értékelhető", hanem azért is, mert a megbízható datálás lehe­tővé teszi Kölcsey első nagy válságkorszakának minden korábbinál tényszerűbb, s így elmé­lyültebb elemzését, ugyanakkor arra is alkalmat ad, hogy az emberi- költői személyiség áttekinthetőbbé vált fejlődésrajza alapján magával Szauderrel is vitatkozva újraértékeljük a felvilágosodás s a német klasszikus filozófia eszmeáramlatainak az 1810-es évek közepén, éppen Kölcseyben beérő hatását. Szauder József háttérrajzát mindemellett több irányban ki is kell tágítanunk. Megítélésünk szerint ugyanis Kölcsey morálfilozófiája és valláskriti­kája szélesebb medrű európai eszmetörténeti folyamatba illeszkedik, mint amilyet Szauder dolgozata vázol, másfelől a hazai viszonyok determináló tényezői között kisebb jelentőséget tulajdonítunk az 1810-es évek közepe konkrét gazdaságpolitikai változásainak, mint A ro­mantika útján szerzője, s inkább a magyarországi feudalizmus hosszan tartó krízisében, még közelebbről a feudális nemesi értelmiség krónikus funkciózavaraiban látjuk a világné­zeti nyugtalanság és bizonyosságkeresés indítékát. Végezetül nem tartjuk meggyőzőnek azokat a következtetéseket, amelyekre Szauder József jutott Kölcsey történetszemléletét és vallásosságát illetően, s általában sem érezzük kielégítőnek a hazai marxista irodalomtörténet-írás elemzéseit a kései felvilágosodás és a születő romantika újjáéledő vallásos szükségletével kapcsolatban. A Kölcsey-esszét inspiráló hatások közül — azok fontossági sorrendjében haladva — mindenekelőtt Kazinczy szerepét kell világosan látnunk. Az a körülmény ugyanis, hogy Kölcsey valláskritikai ér­deklődése visszavezethető a széphalmi mesternek egy 1813-ban kelt levelére, amely a refor­máció kultúratörténeti szerepét magasztaló Villers könyvének elolvasására biztatja a fiatal költőt, 17 tagadhatatlanul kiemeli Kazinczy befolyását a Töredékek kritikai tendenciáját for­máló hatások között. Kölcsey ugyan csak egy évvel később szánja el magát az ajánlott mun­ka kézbevételére, ám ez a késlekedés Kazinczy ösztönzésének érdemét cseppet sem csök­kenti. Sőt, az elsőként születő — a végleges változatban harmadikként beiktatott — töredék szinte minden lényeges ítéletében Kazinczy felfogását, mi több, a mester kijelentéseit lát­szik követni. A katolicizmus és a reformáció ellentétét vizsgáló ifjú bölcselőnek azok a 62

Next

/
Thumbnails
Contents