Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

G. Sin Edit: Drámatörténeti emlékeink újjáélesztésének kísérletei Szentendre főterén (A Szentendrei teátrum eső tíz évének történeti áttekintése)

,, A siker azokat igazolta, akik hittek az új útban és vállalkoztak arra, hogy az ötesztendős Teátrum hagyományaitól radikálisan elfordulva, új lehetőségeket keresnek az országos hírű színpad számára. Az előadás új szakaszt nyit e színpad történetében, kitágítja lehetőségeit, szinte egy új világ kapuit tárja fel előtte. ... A közönség nyilván meglepődött, amikor a nézőtérre érve a színpadot sehol sem találta. Dobogó helyett néhány díszletelem felhasználásával, a puszta aszfalton folyt a drámai játék, s nemcsak egy színpad nagyságú téren, hanem a szomszéd épületekben és utcákban is. S milyen jól illeszkedett ehhez a hatalmasra tágult játéktérhez az idei darab, Shakespeare Vízkeresztje! Pedig ez a megoldás bizonyos értelemben szentségtörés, mégis úgy tűnt — s ez volt a bemutató egyik nagy varázslata —, mintha a Vízkereszt egyenesen ide született, ebbe a környezetbe, erre a különös színpadra íródott volna. A rendező Iglódi István fő érdeme a lelemény, amellyel rátalált erre a megoldásra. De nem egyetlen érdeme. Az előadás modernül fiatalos, mozgalmas, lendületes, sőt bizonyos, jó értelemben valósággal harsány. ... Meggyőző siker ez az előadás. Bizakodva nézhetünk a Teátrum jövője elé." (Ökrös László)

271 „Iglódi István fergeteges nyáresti kavalkádot rendezett a mediterrán hangulatú kisváros főterén. ... Eltűnt a korábbi előadások ácsolt színpada: a térre futó utcák ugyanúgy »játszanak«, mint a szomszédos házak, a barokk templom. Szentendre képzeletbeli Illyriává alakul. ... Annak, hogy a háttérben még fáklyák gyulladnak s a statisztéria ezzel fut be a tapsot megköszönni, már nincs köze a színházhoz: ez a szabadtéri előadások, úgy látszik, elkerülhetetlen idegenforgalmi látványossága." (Pályi András)

14 „Iglódi István a legfontosabbat érti és játssza el ezen a nagyszerű színpadon, a shakespeare-i ambivalenciát, a »semmi sincs úgy, ahogy van«-t. ... A szentendrei Vízkeresztet sok színházból összetoborzott fiatalok játsszák. Együttműködésük nem zavartalan. De kitűnően megtalálják a shakespeare-i kettősség, a tragikus irónia és ironikus tragikum szólamát. Iglódi rendezése egységes látomást ad, amelynek játékos derűjében felcsendül az élet ismerős, nagy, vigasztalanságában is felemelő diszharmóniája." (Sándor Iván)

25 „Valamennyiünknek sokat jelentett ez a nyár. Önbizalmat adott és erőt a tervezésre, jövőre, amikor szintén egy klasszikus vígjátékot szeretnénk bemutatni nyári otthonunkban, Szentendrén." (Zsámbéki Gábor nyilatkozatából)

26 A siker egyik — talán a legfontosabb — titkára a Színház 1973. 10. számában Saád Katalin értékelő cikke mutat rá: az előadás nem nagyüzemi rutinmunka eredménye volt, az öt különböző színházból összeverbuvált fiatal színészek szívügyüknek tekintették a szentendrei bemutatót. Két és fél hónapig folyamatosan készültek rá. Az 1968-as koncepció szellemében központi szerepet kapott a szentendrei jellegre való felkészülés. „ ... tíz napra a színház életformává vált. A színészek nagy része saját költségén Szentendrén lakott, a Danubiusban vagy magánházaknál, hogy a nap bármely szakában próbára kész állapotban lehessen. Erre a tíz napra nem vállaltak egyéb munkát." A Vízkereszt előadásán megvalósult az 1968-as koncepció másik fontos eleme is, a legjobb értelemben vett népszínház-jelleg. ,,... olyat éltünk át, amit addig talán soha, vagy csak igen ritkán — írja Saád Katalin idézett cikkében a Teátrum egy esőben megtartott előadásáról. — A színpadi történés ellenállhatatlanul egyazon áramkörbe vont nézőt és színészt. Érthető, hogy mindannyian ezt az elmosott Vízkereszt-előadást tartjuk a legjobbnak", — amikor az eső eleredtekor az volt a nézők legtermészetesebb reakciója, hogy a játéktérre futva esernyőket tartottak a színészek fölé, hogy a játék folytatódjék. Zsámbéki Gábor így von mérleget az 1973-as évadról írt jelentésében: „A Vízkereszt végig kitűnő hangulatban készült és ugyanez jellemezte az előadásokat is. A kritikai visszhang egy-két írás kivételével dicsérő volt, az előadás szellemi izgalmat és jó értelemben vett vitákat robbantott ki. Iglódi István rendezésével sok mindent bizonyítani kellett. Ez volt a Teátrum első évada, ahol a bemutatott darab mindenki által ismert mű, tehát hangsúlyossá vált az előadás módja, a rendezői szándék. A korábbinál kevesebb nagynevű színész lépett föl és fontos szerepekben ismeretlen fiatalok jelentek meg. Iglódinak volt látomása a darab615