Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

G. Sin Edit: Fábián Zoltán (1926–1983)

ges igazmondás őszinte szava magunkról, sorsunkról, nemzedéki élményekről, közös példaképekről s tanítómesterekről" — írja Bényei JózsefFábián Zoltán 1981-ben az Új Aurora gondozásában Békéscsabán kiadott Mesterek és kapcsolatok című könyvéről.

76 „... kultúránk egy sajátosan körvonalazható vonulatával ismerkedhetünk meg, méghozzá személyes aspektusból, Fábián Zoltán írói fejlődésének látószögéből" — olvasható az Állami Könyvterjesztő ajánlásában.

77 A kötetben lévő esszék, visszaemlékezések és interjúk többsége Fábián Zoltán 1977 és 1981 között elhangzott, szoboravatásra vagy egyéb ünnepi alkalomra írt rövid írása, melyek egy részét az Új Aurora című folyóirat is közölte. Alkalmi írások tehát, mégis „... mindig tartalmaznak egy-egy meglepően új gondolatot, vagy olyan összefüggésre hívják fel a figyelmünket, amelyeket addig a szakirodalom sem vett észre."

78 Egy Petőfi-szobor avatásakor például ezt mondja a Hortobágyon: „Petőfi felmutatott a nagyvilágnak valamit, ami sehol másutt nem található, innen, erről a földről, felmutatta a pusztát: az emberiség számára semmi mással nem pótolható érték — a szabadság — jelképéül. Többet költő — legyen kicsi vagy nagy nép fia — nem tehet a maga mentségére népe megmaradásáért az emberiség szolgálatában." Ady saját korában örökérvényűén fogalmazza meg a „legmaibb mát" — írja másutt. „Ellentmondás? Az. De mi teszi — mindig, mindenütt — legköltóibb költővé a költőt, mint: a legnagyobb ellentmondások torkonragadása." A makói Espersit-ház udvarán József Attilát méltatva lelkiismeretes, mély elemzéssel tárja fel a kései József Attila-versek és -életérzések, a tragikus költősors makói gyökereit új adatokkal, új szempontokkal gazdagítva ezzel a József Attiláról szóló bőséges irodalmat. Fábián Zoltán József Attilát és a Makón összegyűlt közönséget egyaránt megbecsülte azzal, hogy komolyan vette az alkalmi megbízást, hosszas forrástanulmányok és kutatómunka után írta meg igényes, szép stílusú tanulmányát. Mestereiről írt portréi fontos irodalomtörténeti adatokat közölnek, olyan jellemző és hiteles epizódokat örökítenek meg, melyek teljesebbé teszik Szabó Pál, Veres Péter, Darvas József vagy Simon István emberi, írói képét. „Darvasról eddig szebbet és igazabbat nem írtak, nyilvánvaló, hogy Fábián közéleti-emberi példaként is szerette-tisztelte őt" — írja Bényei József.

79 Megkapó például, ahogy a népdalt éneklő Darvas Józsefről ír, ahogy kifejti, hogy Darvas zárkózottságának nem a sokak által vélt gőg, hanem az otthonról hozott paraszti szemérem az oka. Fábián Zoltán mögé lát Darvas József álarcának, kihámozza a felületen lévő jelenségből a lényeget, mert jó megfigyelő, jó emberismerő — mert igazi író. Műelemzésein érződik, hogy külső megfigyelőként is, de alkotóként, belülről is értiérzi az irodalmi alkotásokat. Nem kinyilatkoztat, nem tévedhetetlen kritikusként bírál. Megértő, együttérző pályatársként fejti ki egy-egy művel kapcsolatos ellenvéleményét, kételyeit is, tiszteletben tartva a szerző szándékait, elképzeléseit. „Nagy hegy mellett nem lehet szó nélkül elmenni" — fejezi be például a Részeg eső néhány formai megoldásával kapcsolatos kritikai megjegyzéseit. Simon István fő költői erényének azt tartja, hogy „... mindig egyensúlyban tudta tartani a »rejtelmet« és a »tudást«", az intuitívet és a racionálist. Szabó Pálról írva hangsúlyozza, hogy művei azért aktuálisak ma, sőt a jövőben is, mert életkedvet sugallnak és „korszerű emberi magatartást példáznak". Szerinte az irodalomnak a XX. században is a ma és a jövő általános nagy kérdéseire kell megváltozott világunkra érvényes választ adnia — vagy legalábbis keresnie, újrafogalmazva, újraértékelve a korábbi eszményeket. Ezért értékeli nagyra Darvas Részeg eso-jénék önmagával szembenézni, tévedéseit vállalni merő főhősét: „Minden hagyományunk ... kifejlesztette a meghalás művészetét. Most nem erre van szükség. Most az életvállalás szükségletét, a vállalás bátorságát kell megtanulnunk. Ezt teszi Szóláth Béla." Az élet „egyszeri és megismételhetetlen" volta miatt vívódó Darvassal együtt vívódik Fábián Zoltán is: ,,... hol van az a mérce, amelynek mértékegységei eligazítanak bárkit, 581