Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

G. Sin Edit: Fábián Zoltán (1926–1983)

— Olyan, mintha üldöznének. — Igen, menekülünk. — De mi elől? — Nem mindegy?" Ugyancsak Londonban jön rá, hogy a fogyasztói társadalom nyugtalanító jelenségeinek a,,... lényege nem a csa-csa-csázó, parkettrugdosó őrület, nem a gengszterromantika, ez csak a felszín, a szélverte hullámzás, de a sötét mély, a lényeg: a nyárspolgáriság. ... Csak az öltözék más, a magatartás ugyanaz: uniformizált, egyéniséget pusztító. ... ami tegnap dacos tiltakozás volt a nyárspolgáriság ellen, az mára maga is nyárspolgárisággá merevedett." „Kell a jólét, kell az anyagi bőség; nagyon kell. De ha megszerzése közben minden más kikopik, kilúgozódik az emberből, akkor leprát kapni tőle. Veszedelmes, alattomos leprát, amely nem buggyant fekélyt a bőrre, csak a belsejét rothasztja széjjel" — szögezi le Párizsban. Ugyanitt utasítja vissza a világhírrel és anyagi jóléttel kecsegtető amerikai ajánlatát, aki az elutasítást szentimentalizmusnak, európai betegségnek minősíti. „.. .inkább beteg európai legyek, mint egészséges amerikai. Ilyen betegség szülte Mozart Requiemjét, Húsz János hitvallását, a Kalevalát, Chopin Forradalmi etűdjét, a Westminster Abbayt, a Louvre márvány Vénuszait, és az önök Whitmanjának hömpölygő sorait is" — válaszol Fábián Zoltán, sommáját adva egyben európai körútja tanulságainak, saját európai életérzésének is. Ezt az európaiságot félti az „elamerikanizálódásától, a sivárrá, színtelenné, lélektelenné válástól, a falanszternél is szörnyűbb unalomtól, melyet Svédországban lát legijesztőbbnek. Nem történik semmi. Ez a Stockholmban játszódó novella címe. „.. .egyebünk sincs, csak rendünk meg nyugalmunk. ... Úgy ülünk itt, mint az aszpikba fagyott hal" — mondja a fiatal főszereplő, aki unalmában saját szülei autóját rombolja szét, csakhogy végre történjék valami. Ezekkel a nyugtalanító stockholmi élményekkel zárul Fábián Zoltán nyugat-európai körútja. Decemberben szorongó érzésekkel indult útnak, márciusban megkönnyebbülten érkezett meg a hazai tájra övéi közé. „Itthon vagyok. Itthon." Ezek a könyv utolsó szavai. Otthonához, szűkebb környezetéhez való mély érzelmi kötődése volt az alapja annak, hogy megértse és átérezze más országok, más népek életét, szokásait, kötődéseit. Ezért válik az íme, Európa egyik ki nem mondott fő tanulságává Tamási Áron Ábelének igazsága: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Európáról szerzett sokoldalú, sokszínű ismereteit, reflexióit kitűnő szerkesztésmóddal formálja kerek egésszé. Az egymást váltó műelemzések, történelmi ismertetések, köznapi történetek és önálló novellák jól kiegészítik, magyarázzák, árnyalják és oldják egymást. „Az egész könyv felépítése, megkomponálása jól felismerhetően a nagyzenekari művek kompozíciós elveit követi. ... Az, ahogyan a vezérmotívumok és melléktémák újra és újra felhangzanak a könyv lapjain, kétségtelenül tudatos zenei építkezésre vallanak" — írja egyik méltatója, majd így folytatja: Fábián Zoltán a korabeli kritika makacs hallgatása ellenére is „... először érezhette igazán úgy, hogy a felmutatott teljesítmény valóban szinkronba került tehetségével. Ez a tudat azt adta neki, amire a hosszú útkeresés után leginkább szüksége volt, önbizalmat."

29 Bár még mindig kételyek, bizonytalanságok gyötrik. A Louvre-ban például így meditál a meloszi Vénusz ismeretlen görög alkotójához szólva: „Be nagyon szerettél, be nagyon hittél szerelemben, asszonyban, életben. Vajon tudok-e én is ennyire hinni s hitemet valaha így műbe tenni?!" 562