Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Harmat Béla: Csuka Zoltán és Pável Ágoston balladafordításainak recepciójához

HARMAT BELA CSUKA ZOLTÁN ÉS PÁVEL ÁGOSTON BALLADAFORDÍTÁSAINAK RECEPCIÓJÁHOZ Az utóbbi évtizedek délszláv—magyar irodalmi kapcsolatának kétségkívül legjelentősebb évfordulója volt az, amely a kétszáz éve született Vuk Stevanovic Karadzic (1787—1864) jelentőségét méltatta. A szerb kultúra kimagasló alakja iránti érdeklődés messze túlnőtt az országhatárokon: a megemlékezést az UNESCO fölvette a világévfordulók sorába, s a bicentenáriumot megünnepelték Belgrádtól New Yorkig, Bécstől, Budapesttől Sydneyig. Aligha vitatható, hogy munkássága valóságos kulturális forradalmat jelentett, mivel színre lépése választóvonal a szerb irodalom fejlődésében. Sokoldalúságát még fölsorolni is hosszadalmas lenne, hiszen múlhatatlan érdemeket szerzett a nyelvművelés terén, a nép nyelvét irodalmi szintre emelte, fölismerte a népköltészet múltat megőrző szellemi erejét, gyűjtötte és kiadta a föllelt kincseket, bibliafordítása valóságos mestermunka, szótára máig elévülhetetlen kézikönyv. Végül, de nem utolsósorban meg kell említenünk nyelvújító harcának talán legjelentősebb eredményét, a cirill ábécé megreformálását, az általa kidolgozott új helyesírás meghonosítását. Nem túlzás tehát azt állítanunk, hogy az enciklopédikus műveltségű nyelvész, néprajzkutató nem csupán a szerb nép, hanem az egyetemes délszláv kultúra kiemelkedő egyénisége, akinek törekvéseiben az egymáshoz tartozás gondolata is föllelhető. Vuk Karadzic életműve kapcsolódik a magyar kultúrához is. Székács József 1836-ban megjelent Szerb népdalok és hasregék című fordításkötete Karadzic gyűjtéséből a délszláv népköltészet 123 gyöngyszemét tette közkinccsé magyarul. A könyv megjelenésének 150. évfordulóján az újvidéki Forum Könyvkiadó hasonmás kiadásban ismét megjelentette a gyűjteményt Szeli István és Vujicsics Sztoján kísérő tanulmányköteteivel. Vuk munkássága hatással volt a hazai szerbek, az egykori Buda környéki rácok kultúrájára, így többek között a Szentendrén született Jakov Ignjatovic írói működésére is — még abban az esetben is, ha kapcsolatuk korántsem volt felhőtlen. Karadzic emlékét idézték azon a kétnapos tudományos tanácskozáson, amelyet 1987. június 3—4-én tartottak Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A felszólalók — miként az alábbi írás szerzője is — a kölcsönösség jegyében értékelték életművét, minden esetben hangsúlyozva annak időállóságát. Szobrát — amely Nebojsa Mitric alkotása—június 6-án az egykori budai „rác városban", a Tabánban állították föl, a Szarvas téren. Szentendrén szeptember 15-étól a Bükkös-part, a Paprikabíró utca és a Kossuth Lajos utca által határolt — addig névtelen — közterület neve Karadzsics tér. A magyarországi szerb irodalomról készített összefoglaló ismertetőjében Székács Józsefre, Vitkovics Mihályra és Margalits Edére hivatkozva azon kesereg Csuka Zoltán: „Milyen kár, hogy a szerb népköltészet iránt magyar irodalmi körökben, csak fél évszázados időközökben lobban fel az érdeklődés lángja. ,.*

M Úgy tűnik, ettől az utóbbi évtizedek sem tértek el, mégis megértéssel nyugtázhatjuk, hogy nem nőnek föl nemzedékek anélkül, hogy egy-egy jelentős balladafordítással, gyűjteményes kötettel ne gazdagodnánk. így volt ez négy évtizeddel ezelőtt is, amikor Délszláv népballadák címen a Faust Könyvkiadónál megjelentek Csuka Zoltán balladafordításai, a könyv belső címlapján föltüntetve (mintegy 527