Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Farkas Péter: Üzenet a völgyből

és egyéni annyira, hogy állandóbb lehet a völgyön kívüli világbelinél. Mint írja: ,,... a síkon lengeteg az életem".

81 A módszer tehát a völgyből szemlélés, s egyúttal a teljes élet, a kapaszkodókkal biztosított élet megélése. A módszer kivihetőségének az alapja a völgyi élet (viszonylagos) állandóságának hite, ami lényeges eleme a gondolatrendszernek. A völgy szinte egy rezervátum, melyben megőrződhetnek az emberiség azon állandó vonásai, melyek dacolnak a történelem viharaival. A történelem ugyanis nagyon gyors és igencsak esetleges változások sorozata. Milliók sorsa, helyzete változhat meg politikailag, társadalmilag szinte egyetlen pillanat alatt, például egy társadalmilag alig indokolható trianoni döntéssel. Áprily alapvető élménye volt hazája elvesztése: Egy életben kétszer vesztettem el. Nincs, nincs. Bús sorsot értem és kietlent. Hová vezetsz utam? Egy hang felel: Keress magadnak elveszíthetetlent.

82 Nyilván nem földrajzi és politikai hazát, hiszen az roppant mulandó. Áprily megtalálta ezt az elveszíthetetlent a nem politikailag, földrajzilag, társadalmilag, hanem kulturálisan és etikailag meghatározott Erdélyben. Kiderült azonban, hogy ez is tévedés, nincs erdélyi jelleg, nincs etikailag és kulturálisan meghatározott Erdély, csak társadalmilag determinált, vagyis elveszíthető. E felismerés után jutott el, némi kerülővel, a völgybe. Lényeges körülmény volt, úgy hisszük, hogy a völgy nem magyar völgy! Római, népvándorlás kori és magyar múltja van. Hatalmas történelmi korszakokat és társadalmi változásokat átívelve lehet megragadni történetében az általános emberit. Történelmi verseinek szereplői éppen ezért, teljesen függetlenül rangjuktól, társadalmi helyzetüktől, egészen egyszerűen csak emberek. A völgy végül is nem azért elveszíthetetlen, mert földrajzilag, politikailag olyan a helyzete, hogy megtartható, hanem azért, mert benne az ember társadalmi-politikai esetlegességektől viszonylag függetlenítve ragadható meg. Mégpedig két aspektusból. Az egyik az erkölcs, a másik a kultúra. Vegyük vizsgálat alá először a kultúra kérdését. Áprily a szentgyörgypusztai versekben a görög, a római és a keresztény kultúrát említi, illetve dolgozza fel. Sőt, gondosan tudatosítja bennünk, hogy б is a keresztény kultúrában él, de a maiban, mely különbözik a középkoritól. A legérdekesebb azonban az, hogy Áprily egy új kultúrát teremt, hiszen számára az előbbiek — bár mint látni fogjuk, megkereste közös vonásaikat — társadalmilag túlságosan is meghatározottak, éppen ezért különböznek egymástól, s változók. Minthogy a kultúra a természetből való kiemelkedéssel teremtődik meg, s főként civilizatórikus vonásait tekintve fejlődése a természettől való távolodás is, az ember számára feltétlenül tisztázandó a természethez való viszonya. Ne felejtsük el, hogy Áprily korában évtizedeken keresztül jelszó volt a természet legyőzése. Márpedig legyőzni csak az ellenséget lehet. Áprily új kultúrája, amit a kereszténységhez viszonyítva az előzőekben új pogányságnak neveztünk, voltaképpen tiltakozás a természet legyőzése ellen. Meghirdette tehát a természettel való együttélés programját. Ez egyúttal valóban új kultúrát is jelent, hiszen a kereszténységnek valóban nincs természetszemlélete és természetértékelése. A már említett Szent Ferenc is a szeretetet terjesztette ki a természetre, aminek nincs sok értelme, de nem tudott arról, ami Áprily számára nagyon fontos, hogy van közeledés az ember és a természet között. Ilyesmiről utoljára az európai kultúrában a görögök tudtak. Éppen ezért kell a kultúrának folyamatosnak és visszatéréseiben megújulónak lennie. S mert a kultúra meg is felel ennek a „kellenek, ténylegesen állandó eleme az emberi létnek, a kultúrában élés a társadalmiság lényege, a változó társadalmi-politikai alakzatok ehhez képest másodlagosak. 520