Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Farkas Péter: Üzenet a völgyből
Magától értetődik, hogy ez a költemény s a többi korai vers sem egy embergyűlölő lelkét tárja fel, hanem egy olyan emberét, akinek gondjai vannak a felnőtté válással, aki nehezen illeszkedik be a felnőtt társadalomba, akinek minden tekintetben nehéz az indulása. A „gyermekkor és a természet tiszta, szép — az ember rossz" képlet nem állítható fel a politikában, csak az erkölcsben. A már érett, a már költő Áprily számára azonban ez a képlet használhatatlanná vált. Rá kellett jönnie, hogy az ember problémája nem az, hogy rossz vagy jó, hanem az, hogy választania kell és lehet. Fognak-é majd lelkesülni új világok tavaszán fény-imádó, büszke szemmel fent az ember magasán? Vagy kavargó ködbe hullva minden álmuk úgy vesz el: tolla-foszlott, csonka szárnnyal, ember-csúcshoz oly közel? Vagy az ösvény gyenge gyepről vadbozótú láphoz ér, és a csalfa láp iszapja újra vér, jaj, újra vér?! 22 A költemény itt idézett és nem idézett részei utalásainak teljes körét nincs okunk most feltárni. Annyi azonban így is világos, hogy a jövő nemzedékekért aggódó, és szeretettel aggódó költő valóban az erkölcsi választást tartja az élet központi kérdésének, s az ember nem rossz, hanem a választás dilemmájával küszködő eleme a világegyetemnek. Ugyanakkor kiszolgáltatott is, mert ködök és lápok övezik útját, a társadalmi lehetőségek és akadályok. Ámde a lehetőség — vallja Áprily ebben a versben — az egyénben van, az új világot teremtő, s az ember magasára eljutó egyénben. A társadalom, a jelenvaló emberi környezet, nooszféra az, ami rossz, ami elveszejtheti az egyént. Áprily azonban tudta, hogy van felülemelkedés, mint azt a Tetőn című verssel kapcsolatban kimutattuk, s ő maga is a csúccsal akar azonosulni (Ave Galbina!), s itt is embercsúcsról beszél. Végső soron arra a következtetésre juthatunk, hogy Áprily erkölcsi kényszerből állította fel a rossz az ember tételt, mert már akkor tudta, hogy ,,... semmi sem veszedelmesebb, mint aktuális problémákat realizmusnak álcázott politikai gyávaságból kimondatlanul hagyni és ezáltal a föloldódást akadályozni". 23 Sem a Trianon előtti, sem a Trianon utáni Erdélyben nem lehetett az emberről kevésbé általános erkölcsi ítéletet mondani, illetve nem lehetett nem általában az embert elítélni, mert abban a pillanatban megkérdezték volna: Melyik ember? A román? A szász? A magyar? A protestáns? A katolikus? A haladó? A reakciós? Nem állíthatjuk, hogy Áprily látta volna a transzüván ideológia fejlődésének útját, de igaza volt, hogy a politikai gyávaságból (a nemzeti együvé tartozást megbántam nem akarók politikai gyávaságából) hallgatókkal szemben általános ítéletet mert mondani. Igaza volt, mert a magyarságot mind kivételezettebben (megértőbben és felmagasztalóbban) szemlélő transzüván ideológia a későbbiekben vagy nacionalizmusba torkollott, vagy terjesen a múltba fordult. Lehet természetesen másként látni a társadalmi fejlődés alapjait és módozatait, de nem lehet kisszerűséget látni abban, hogy Áprily az erkölcsi felemelkedést állította a lehetséges erdélyi társadalmi fejlődés középpontjába, s erkölcsi alapon mondott általános ítéletet az emberről. Kiutat is mutatott az emberi összetartozás ábrázolásával, s éppen ezért a kiút nem egyéni, hanem közösségi az ő felfogása szerint is. ,,Kós Károly, Kuncz Aladár, Áprily Lajos, Tabéry Géza, Tamási Áron, Kacsó Sándor és társaik mindig tudatában voltak annak, hogy írói megbízatásuk közösségi jellegű, munkásságuknak közösségi értelme van" — állítja POMOGÁTS Béla is. 24 507
