Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Farkas Péter: A szerkesztő Szemere Pál

A tapasztalt szerkesztő Döbrentei tehát valóban szerkesztési kifogásokat hozott fel, megalapozva a ma is elterjedt elítélő véleményeket. TOLDY Ferenc nem a maga részéről nehezményezte ezt a szerkesztési módot, amit egyébként tartalmilag közelít meg, hanem a közönség éretlensége miatt aggályoskodott: „Egy iskola kell, melly az olvasót és írót a' részrehajlás', affectátió' és önség' szavától ójja; elmélkedésre, elválasztásra vezessen, buzdítson. Ez utóbbik utat választották a' jelenvaló munkának kiadóji, ezen Montesquieuből vett mottón járván-el: nem mondani-el mindent, 's a' mit mondunk is, csak azért mondani el, hogy az olvasó gondolkodásra ébresztessék... 'Se' szerint sok helyeken látjuk a' munkában, miképen a' kiadók az eléadott véleményekkel ellenkező véleményeiket másoknak alább feljegyzik minden intermeditátió nélkül: hogy a' gondolkodó fej ítéletet hozzon a' resultátumokról a' princípiumokra, és viszont. De itt egy kérdés foroghat-fen, mellyre való feleletet Ref. [erens] akár a' kiadókra akár az olvasókra nagyja: Elkészült e már egész publikumunk, mint egész, ezen methodusra?"

11 Mindebből nyilvánvaló, hogy a kortársak az Elet és Literatúrai nemcsak tartalmi szempontok alapján szemlélték, hanem vizsgálatuk kiterjedt a konstrukcióra is, tehát volt folyóirat-koncepciójuk, mely nem egyezett a Szemere Páléval, mely utóbbit azonban Toldy Ferenc megértéssel szemlélt. Ez a megértés Toldy részéről is fenntartásokkal telített volt, s még így sem volt általános. Szerkesztési elvek és „szisztéma" hiánya miatt verte el a port azÉlet és Literatúrán (Muzárionon) Bajza József is.

12 A különcség örök bélyegét pedig GYULAI Pál ütötte rá a lapra: „A folyóirat kitűnő volt, de szerkesztésénél alig lehetett valami különcebb. Se rovatai nem voltak, se tartalomjegyzéke. A legtöbb czikknek czíme is hiányzott. Nyitva állott mindenféle véleménynek s néha igen furcsa vélemények ellensúlyozás nélkül maradtak. A folyóirat azzal nyílt meg, a mit más lapok jót és rosszat mondottak felőle, azután következett egy széptani vagy nyelvészeti értekezés, majd költemény és dráma s nyomban reá a bírálat. A szerkesztői jegyzés jogát hol egyik, hol másik író gyakorolta saját neve alatt, de soha sem maga a szerkesztő."

13 Gyulainak ez az itt idézett, majdnem kortársi véleménye meglehetősen zavaros. Pontosabban szólva megállapításai nem igazak általában a folyóiratra nézve, utolsó mondata pedig érthetetlen vagy értelmetlen. FENYŐ István szerint ez a Gyulai-féle vélemény volt az alapja a későbbi már-már képtelen vélekedésnek is.

14 így például CSÁSZÁR Elemér azon nézetének, hogy az „íróvilág elvesztette bizalmát a szerkesztőben, s miközben hol komoly kritikával, hol játszi gúnnyal illették a folyóirat furcsaságait, kapkodását, különködését: értékes gondolatai is hatástalanul hangzottak el, s az egésznek szertelensége nem engedte érvényre emelkedni a benne fölvillanó komoly elemet. így az Elet és Literatúrának csak a kritika történetében volt jelentősége, de nem & fejlődésében, igazi hatása sem az olvasókra, sem az írókra nem volt, s ami tekintéllyel a maga korában bírt, annak köszönhette, hogy a letűnt korszak legkiválóbb műbírájának, Kölcseynek volt orgánuma."

15 Ezzel az idézettel természetesen már átléptük a szerkesztési kérdések határát, s a tartalmi megítélés bonyodalmait vetítettük előre, de értékelésünkben egyelőre megmaradunk a szerkesztés problémáinál. Noha helyszűke miatt mind a korabeli, mind a későbbi kritikákkal mostohán bántunk, összegzésképpen azt a következtetést kell itt leírnunk, hogy a kortól függetlenül valamennyi értékelő, változó mértékben ugyan, de szembehelyezkedett Szemere Pál szerkesztési elveivel. Sajnos nem állíthatjuk, hogy ezeket a szerkesztési elveket illetően tudásunk gyarapítható. Ámde a Szemere Pál és Kölcsey Ferenc által is ismert és (nagyra) becsült GOETHE szerint a „gondolkodás érdekesebb a tudásnál, de nem a szemlélésnél".

16 Tehát szemlélni fogjuk ezt a folyóiratot, s persze gondolkodni felőle, új ismeretek közlése nélkül. 44