Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Varga Domokos: Költő a homokon

got, sőt meg is vetette az urizálókat. Ő maga is rengeteget dolgozott világéletében, hisz egyszerre volt államhivatalnok, szakíró, szépirodalmár és gazdálkodó (bár ez utóbbiban jó ideig csak szüleinek igyekezett segíteni). Ifjúkorában mindenesetre egy törekvő korszak törekvő fiatalságához tartozott. Apja nem sokra vitte, falusi fiskális lett belőle, majd a családi örökrészen szerzett kis kávai birtok tulajdonosa, és emellett a nálánál jóval gazdagabb ottani Puky-família ügyes-bajos dolgainak intézője. Maga Vargha Gyula szépreményű ifjú, eminens tanuló volt kezdettől fogva, de amikor szemet vetett az egyik Puky-lányra, Rózára, ezt be sem igen merte vallani senkinek, annyira lehetetlennek látszott, hogy át tudja lépni a köztük lévő szakadékot. Öregségében írt csak nyíltan kettejük titkáról Késő találkozás című versében: A kert kopasz volt. Lábaink alatt Csörgött a száraz falevél, S meg-meglengette szürkülő hajad A kósza, csípős őszi szél. Ajkunkra, mint az áradó patak Száz gyermekemlék is tolult, S elemlegettük a halottakat, Akikre néma hant borult. Ajkunk csak egy halottról nem beszélt: Szerelmünkről. S hallgatagon, — Hallgatva lassú lépteink neszét — Mentünk tovább az avaron. Tegyük hozzá, hogy ekkor már rokonok voltak. Vargha Gyula legidősebb fia feleségül vette apja hajdani szerelmének az unokáját, Puky Klárát. De ehhez évtizedek kellettek, hogy elmosódjanak a két családot egykor elválasztó társadalmi különbségek. Vargha Gyula megmaradt leveleiből jól nyomon követhető, hogy küzdötte ki magának fokról fokra a tehetségéhez méltó munkát és rangot. Tizenkilenc éves jogászként már állást vállalt a „Statistical hivataliban — mint írta: „egyelőre ugyan csak 24 forint fizetéssel, de már egy hónap múlva jobbítását várhatom". (1872. febr. 18.) Néhány évig örökösen loholt lakásáról a hivatalba, a hivatalból az egyetemre, Pestről Budára, Budáról Pestre, tanult és dolgozott, dolgozott és tanult, de közben a költői becsvágy sem hagyta békén. Első sikereit diáktársai körében aratta, aztán a korabeli lapokban is kezdett megjelengetni, úgyhogy mikor húsvéti vakációra készült haza 1872-ben, előre jelezte: „A szünnapok alatt szabad időmnek legnagyobb részét a szépirodalomnak fogom szentelni, hol ha az Isten segít, szép szellemi és anyagi eredményeket vívhatok ki." Bizony, őt az anyagi eredmények is hőn érdekelték. Fizetése ekkor még kosztra, kvártélyra sem volt elég, nemhogy ruházkodásra. Haza írt leveleiben gyakoriak az ilyen passzusok: „Költségeim eddigelé tetemesek s így igen kérem kedves apámat, ha szíveskednék 5—6 forintot beküldeni." „Kedves apámék Báró Jánostól megüzenték, hogy szóljak, ha valami szükségem lesz, én tehát igen kérem, szíveskedjenek vagy 5 forintot alkalomadtán beküldeni, egy kalapra és óraigazíttatásra..." „... szíveskedjenek 30 forintot küldeni ruhára". „Nekem igen nagy szükségem volna czipőre, kérem tehát kedves apámékat, hogy Józsitól, ki e héten jön Pestre, szíveskedjenek 6 forintot küldeni." 1874-ben — 21 évesen — véglegesítették addigi munkahelyén: „... ma már fölesküdött állandó (ha ugyan azon a pályán akarnék maradni) s nyugdíjképes hivatalnok vagyok (...) 50 forint havi fizetéssel". (1874. ápr. 30.) 446