Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Novák László: Szász Károly református püspök 1891. évi látogatása a Három városban

ton egy kis gyermekét kereszteltem, egy itteni látogatásom alkalmával (1877-ben) a püspök kérésére. Most harmadízben álltam, a közönséggel legkisebb zugában is megtöltött templom­ban. Májusi fény s vasárnapi dísz^ a tavasz zöldje s virágai ékesítették a nagy templom bel­sejét, a boltíves oszlopokat s az Úr asztalát. Az istentiszteletet a gyülekezet közéneke után Mészáros János lelkész vasárnapi (s egyszersmind alkalmi) buzgó imádsága nyitotta meg, melyet a főiskolai ének kar szép éneke követett. Beszédemet az után mindenkori szokásom szerint, az apostoli köszöntéssel kezdve, az Úr asztalánál mondottam el, általános figye­lemtől kísérve. Megemlékezve az egyház múltjáról, viszontagságairól, nagypapjairól, kitű­nő tanárairól, — Polgár, Fördös, Karika, Tatai, stb. — itt töltött rövid szolgálatom kedves emlékeiről, az utóbb Fördös halála után beállott zavarok és viszályokról, azok tanúságairól, az újabb, politikai, társadalmi erkölczi áramlatok veszélyei közt Isten igéjére s Krisztus szellemére utalva — fejeztem be beszédemet imával és áldással. Istentisztelet után a Presbitérium ülését tartottuk. Ennek az egyház anyagi helyzete, an­nak bonyodalmai, s az egész erélylyel megkezdett kibonyolódás útja és eszközei képezték a tárgyalás fő thémáját. A helyzet, éppen bonyolultsága miatt súlyos, de nem kétségbeejtő. Az egyháznak 15 000 fr takarékpénztári s 3100 fr Bankadóssága van; iskolai alapítványaiból 31630 fr — a várost illető szegény-alapból 6273 fr 77 kr költetett el (visszatérítendő) s mind­ehhez még 3777 fr 86 kr kamathátralék adósság járul. Mindez azonban bőséges fedezetet talál azon 83729 fr 42 kr kisajátítási összegben, melyet a város a piacz rendezésénél útban álló rozzant épületek (bérházak) kisajátítása árában az egyháznak ajánl. Ezzel ugyan elesik a házak jövedelme, de elesnek az adósságokért fizetendő kamat-terhek is. Másfelől az egy­háznak magának is van közel 16000 fr saját alapja, egyrészt ugyan követelésben de biztosít­va. S viszont a paplak és a gymnasiumi épület kiegészítése által új teher, de új bérhelyiségek előállítása által új jövedelem-forrás megnyitva is van kilátásban. -Az egyenes államadónak 10%-t tevő s т.е. 8500 fra rugó egyházi adót alig lehet emelni, de részint a hátralékok, részint a folyó adók szigorúbb behajtása által növelni annak tényleges jövedelmét igen. Az adósságok convertiója által is lehet a terheken könnyíteni. A presbytérium elé terjesztettem az iskolák körüli tapasztalataimra alapított észrevéte­leimet s kívánalmaimat is. Az elemi iskoláknak községiekké tétele által nem szűnt meg, sőt a vallásostól s felekezetiség érdekében még növekedett a felügyelet kötelessége. A ta­pasztalt hiányok sürgetóleg követelik a felügyelet rendszeres és szigorú gyakorlását. A tane­rők sem számban nem elegendők, sem képzettségök tekintetéből nem mind megbízhatók. A két segédlelkészi állomás közül melyek fenntartására a lelkész díjlevélileg van kötelezve, egyiket — az egyházi szolgálat hátránya nélkül — átvehetni s rendes vallástanítói állomássá szervezhetné az egyház. Végre számom vettem az egyházlátogatásra tartozó tényeket s adatokat, melyeket itt bátran mellőzhetek. A presbyteri gyűlés 1. óra felé ért végett s kölcsönös köszönet s jó kívá­nások nyilvánításával fejeztetett be. Most a Kaszinó nagytermében, közel 200 terítékkel már reánk váró díszebédre siet­tünk, mivel a délutáni (5 órai) vonattal már Budapestre visszatérendő valék — egyházláto­gatásom első részlete ezzel belévén fejezve. A város összes előkelőségei, vallás és állás különbsége nélkül, részt vettek a banquet­en. Apát plébános úr ült oldalamnál egyik, — a rosszul léte által akadályozott polgármester helyettese a másik oldalon. Ez mondta az első felköszöntőt, Őfelségére a királyra. Apátplé­bános úr a másodikat reám. Gondosan kerülve a minapi — harang — és tisztelgés körüli kanapé kérdéseket, — azzal a merész kijelentéssel, hogy Magyarországon a kathol. egyház és a clerus mindig példátlan türelemmel viseltetett a protestánsok iránt, a felekezetek közti türelemre s békességre, — s annak egy „fenkölt szellemű képviselőjére s ékes szavú hirde­tőjére" — rám köszöntötte poharát. Természetesen nem maradtam adós a felelettel. Nem ereszkedve ama merész kijelentés czáfolatába — én a türelem helyett, mely a keresztényi 435

Next

/
Thumbnails
Contents