Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Kerényi Ferenc: Egy népszínmű tanulságaiból (Abonyi Lajos és A betyár kendője)

löny 1872. október 24. ; Szabad Polgár 1872. október 24. ; Színpad 1872. október 28. ; A magyar színészet évkönyve, Vác 1874. —1872. október 31. Szuper Károly társulata Szombathelyen bemutatta a darabot. — Forrás: Vasmegyei Lapok 1872. november 3., 7., 10. — 1872. november. Feleki Miklós tájékoztatja a szerzőt Paulay Ede drámai rendezővel történt megállapodásáról: a Nemzeti Színház — a még mindig csak tervezett pesti bemutató miatt — vidékre átadja a játszási jogot. — Forrás: Feleki Miklós levele Abonyi Lajoshoz, 1872. november 19. — 1872. december. Aradi Gerő társulata Pécsett előadta a darabot. — Forrás: A magyar színészet évkönyve, Vác 1874. —1873. január 1. és 12. A kassai, Latabár Endre vezette társulat kétszer játszotta ott Abonyi népszínművét. — Forrás: Színlap [c. szaklap] 1873. január 5.; Abaúj-Kassai Közlöny 1873. január 13., 21. — 1873. március 26. A kolozsvári bemutató, E. Kovács Gyula rendezésében és főszereplésével. További előadás: április 6-án. — Forrás: Kelet 1873. március 27., 28.; Magyar Polgár 1873. március 28. ; Kolozsvári Közlöny 1873. március 28. ; Színlap 1873. március 31. ; színlap az április 6-i előadásról. — 1873. május 4. Ezt a bemutatót Debrecenben végre maga a szerző is megtekinthette. — Forrás: Abonyi Lajos levele Feleki Miklóshoz, 1873. május 7. és E. Kovács Gyulához, május 8.; színlap. — 1873. május. Lászy Vilmos társulata Pápán is bemutatta A betyár kendőjét. — Forrás: A magyar színészet évkönyve, Vác 1874. — 1873. július 13. A marosvásárhelyi bemutató, a kolozsvári előadás áthelyezése a nyári évadra. — Forrás: Erdély 1873. július 17. — 1873. júliustól. Szathmáry Károly társulata a Szolnok—Fegyvernek— Törökszentmiklós—Mezőtúr—Békéscsaba—Gyula útvonalon vándorolva műsorán tartotta A betyár kendőjét. — Forrás: A magyar színészet évkönyve, Vác 1874. Noha a bemutatók sora nyilvánvalóan nem teljes, a feltárt forrásanyag (ideértve a megjelent kritikákat is) néhány következtetésre alkalmat ad: — a drámaszöveg mindenütt hosszúnak bizonyult. Bár a gyulai színlap szereplőlistája még felháborította a szerzőt (hogy ti. darabját erősen megcsonkítva akarták adni), utóbb E. Kovács húzásait, Csepü és Kajszin jeleneteinek elhagyását annyira jóknak találta, hogy azokat készséggel elfogadta. Az első általa látott előadás, a debreceni szintén a húzások indokoltságáról győzte meg. — Abonyi darabját Kolozsvárott és Marosvásárhelyen népdrámának, Győrött pedig egyenesen néptragédiának nevezték. A nagy érdeklődéssel várt és népszínműnek beharangozott drámát ezért bizonyos csalódás fogadta, kivált a csárdajelenet erotikájával és Zsófi sorsának megoldatlanságával nem tudtak megbarátkozni (Kolozsvár, Marosvásárhely). Szombathelyen sajtóvita is bontakozott ki erről: Szuper a szerzőre hárította a terjes erkölcsi felelősséget, közölve, hogy a csárdajelenetet már eleve enyhítve játszatta, amennyiben a Zsófit alakító Berzsenyiné nem ült a betyár ölébe. — Nikolics Sándor zenéjével nem voltak megelégedve (Kassán, Kolozsvárott), s az utóbbi helyen megkezdődött a népszínművek gyakori betétezése is, amikor Dékány Róza Petőfidalt énekelt: „Oltsuk el már a gyertyát..." — a vidéki előadások a társulatok kialakult népszínműi szerepköri és stiliáris gyakorlatához hasonlították a darabot. A Kolozsvári Közlöny anonim kritikusa nemcsak a szerzőt rótta meg a népszínműi külsőségek elhagyásáért (,,.. .hiányoztak a kettőzött sorok, a tánczok s az ünnepélyes felvonulások, mik mindannyian a népszínmű kellékei közé tartoznak..."), hanem igen jellemzően a Bandi anyját, tehát parasztasszonyt alakító Kőrösinét is: ,,... a pathetikus komoly hang helyett majdnem mindig átesett rendes fecsegő modorába..." 393