Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Bárdos József: Arany és Madách

taglalva a teremtés művét, csak az anyagok öszve gyúrásáról, keveréséről beszél, nem semmiből teremtésről. — Mint a mű folytán sokszor jő elő ilyen vonatkozás: »kezdet, vég« bolond megkülönböztetés, egynek vég, másnak kezdet. —"

49 Arany János elfogadja a magyarázatot (pedig feltehetően nem érti, és biztos, hogy nem ért vele egyet). És Lukács György? Ő egészen biztos, hogy érti Madáchot. És tudja, Madáchinak igaza van. Tudnia kellett. Az elutasítás oka tehát nem lehet más, mint taktikai megfontolás; mi lesz, ha ez az igazság „a nép közé megy a mai világban". Lukács György ugyanis azt is tudta, hogy itt sokkal többről van szó, mint tudományos, szaktudományos kérdésekről. Mert ha elfogadjuk a mű kérdéseit és válaszait, nem kerülhetjük meg azt sem: mi értelme, célja van a történelemnek? Ha ugyanis minden eszme egy idő után önmaga ellentétébe csap át, ha ez a messzi jövendőben sincs másként (Madách nagyszerű leleménye, hogy a műben az egyre öregedő Ádámot egyszerre nyomasztja a személyes és a nembéli halhatatlanság hiánya), akkor mi értelme, célja az egésznek? Akkor „hasztalan harc" az egész? És Madách kegyetlen itt is: Lucifernek igaza van: nincs „összhangzó értelem" a teremtésben. Nincs érthető, előre kijelölt isteni cél. Még abban a már alig vallásos vagy talán már vallástalan értelemben sem, ahogy Hegel az eszme önfejlődéséről beszél. Ezt mondja el az Úr, válaszolva Ádám kétségeire: Az Úr: ... Ne kérdd Tovább e titkot, mit jótékonyan Takart el istenkéz vágyó szemedtől. Ha látnád, a földön múlékonyan Pihen csak lelked, s túl örök idő vár; Erény nem volna itt szenvedni többé. Ha látnád, a por lelkedet felissza: Mi sarkantyúzna, nagy eszmék miatt Hogy a múló perc élvéről lemondj? Míg most, jövőd ködön csillogva át, Emel majd a végetlen érzete. S ha ennek elragadna büszkesége, Fog korlátozni az arasznyi lét. És biztosítva áll nagyság, erény. (15. sz. 4065-4079.) Nagyon is mondern, felnőtt embert kívánó etika ez. A saját lábára állt, önmaga erejére támaszkodó, önmaga erejében bízó ember etikája. Hiszen Ádám, Éva és Lucifer együtt maga az ember. Küzdeni tudásával, akarásával, nyughatatlan, „égi származású" erejével, meleg érzelmeivel és hideg, számító értelmével. S ebben rejlik a Tragédia legfőbb üzenete. A világ nem érthető a tiszta értelem számára, aki a luciferi úton jár, az elbukik, mint Ádám is, mert a világ nem tehető „értelmessé", mert nincs értelemmel felfogható célja a történelemnek. Ám a világ nem élhető meg egyoldalúan érzelmileg sem, mert az meg a visszataszító vegetálásba süllyeszt. A két ellentmondó véglet között, ide-oda csapódva haladhat előre az ember. * Anélkül, hogy részletekbe mennénk, jól látható, hogyan is kapcsolódik mindez az adott történelmi helyzethez. A reformkori közgondolkodást (még Petőfit is) igen erősen befolyásolta a felvilágosodás eszmerendszere. Nem kell bizonyítani, hogy Vörösmarty egész pályáján érezhető ez a hatás. 375