Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Bárdos József: Arany és Madách

Ádám: Miért jajgat hát, mintha fájna néki A szolgaság? Fáj, bár nem tudja mi. Mert minden ember uralomra vágy. Ez az érzet az, s nem a testvériség, Mi a szabadság zászlajához űzi A nagy tömeget — ámbár öntudattá Nem ébred benne, és csak sejtelemkint Zaklatja minden olyanért, mi új S mi tagadása a már meglevőnek; Abban remélvén testesülve látni A boldogságról képzett álmait. Pedig mély tenger a nép: bármi napfény Sem hatja át tömét; sötét leend az, Csak a nullám ragyog, mit színe fölvet, És mely hullám esetleg épp te vagy. Ádám: S mért éppen én? Lucifer: Vagy más, veled rokon Kiben tudattá vált a népi ösztön, S ki a szabadság bámult bajnokául Fényes helyedre tolakodni mer. Míg a tömeg, nem nyerve semmit is, Nevet cserél, a gazda megmarad. (4. sz. 699—729.) Mit is mond e szövegrész? A nép alárendeltségre ítéltetett, mert öntudatlan létező („... ülhetnél nyakán... Ha kebelében öntudat lakik?" — kérdi Lucifer). Ádám kérdésére válaszolva ugyanezt a gondolatot fűzi tovább Lucifer. A nép csak érez, nincs öntudata. („Ez érzet az...", „...ámbár öntudattá Nem ébred benne, és csak sejtelemkint zaklatja...", a „boldogságról képzett álmait" emlegeti). Majd visszájára fordítva ismét e gondolat jelenik meg: az a „nagy egyéniség", kiben „tudattá vált a népi ösztön". Ez már átvezet a másik nagyon fontos tényhez, amelyre fel kell figyelnünk, hogy Ádám és a Tömeg viszonya mennyire kétarcú. Amit a Tragédia-értelmezők általában egyoldalú ellentétként írnak le (Baránszky-Jób László például a heideggeri „percemberkék' és a „lét tragikus méltóságát" átélő nagy egyéniség ellentéteként),

27 nem elszigetelt, nem egyoldalú valami. Hiszen Ádám — származása szerint — része a népnek, a Tömegnek („Csak a hullám ragyog, mit színe fölvet, És mely hullám esetleg ép te vagy... Vagy más veled rokon, Kiben tudattá vált a népi ösztön" — mondja Lucifer). Ádám tehát csak tudatosságával emelkedett ki a Tömegből, azzal, hogy Lucifer princípiumának is részese lett. Hiszen az „uralom", mint a nép vágya — tudjuk — Ádám alapprincipiuma is, az erő egyik megjelenése. A „nagy egyéniség és a tömeg" sokat emlegetett konfliktusa — legalábbis a hagyományos, metafizikusán elszakított és szembeállított formában — nem is létezik a Tragédiában. Áttérve most már Éva és a Tömeg viszonyára, szeretnénk emlékeztetni rokonságuk bizonyításaként Éva már idézett szavaira a negyedik színből. De szeretnénk egy képi párhuzamra is felhívni a figyelmet, amely éppen Madách hihetetlen tudatosságát mutatja a szö' vegkezelésben. Az egyiptomi színben a népről elhangzó — már idézett — metafora így szól: Lucifer: 366