Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Novák László: Szabó Károly nagykőrösi levelezéséből
[2] TEKINTETES SZABÓ MIHÁLY ÚRNAK TESTVÉRILEG Szegeden át Hód-Mező-Vásárhelyen Nkőrös maj. 15. 1857. \ KEDVES BÁTYÁM! Rég óhajtott látogatásodat annyival szívesebben várom, mert már most kényelmes jó szállásomon Sz. György nap óta szépen rendbe jöttünk, miután, a legrosszabb időben néhány napig s azóta majd nem máig volt dolgunk a piszkosan hagyott szállás kitakarításával s majd nem féldholdnyi igen jó földü kertem beplántálásával. Igen jól tudom azonban, hogy neked is lehetnek gátoló körülményeid nem csak gazdasági hanem családi dolgaidban is. Azért eljöveteleidet körülményeid és kényelmed szerint bármikorra halasztód is, igen jó nevén veszem, csak arra kérlek, hogy jöveteledről körülbelöl tudósíts, nehogy egy vagy más dolgomban épen akkor Pestre vagy vidékre találjak menni. A pénz szűkét most mindnyájan egyiránt érezzük, a capitalistákat kivéve, kiknek dús kamatszüretjük lehet a sok szorult úrtól és szegény embertől. Itt kivált Körösön a 300—500 pfton vett hold földek és 30—32 pftos árenda mellett lesz elég tönkre jutandó ember. Zsarolnak is az itteniek a mennyire lehet és akit lehet. Nem is lehet erre elég a mi fizetésünk, mellyből csak nőtelen ember jöhetne ki, de azok is mellékkeresettel pótolják. Azonban mostani körülmények közt én is mit csináljak? Pesten dolgom az irodalomban lenne, de ebben csak az olcsónak van keleté, ha léha is; nagy munkát hogy valaki nem illően de csak a legelszívelhetőbben díjazzon, semmi kilátás. Népszerűség féltudatossággal, több felülettel mint alappal, a divat. — Azért maradok itt a míg állhatom, s míg, ha nagy erőfeszítéssel is, annyi mellékjövedelmet csinálhatok, hogy most már ősz óta hatod magammal eltenghetek. Eddig még a Hunyadiak korának díja csak kisegített a zavarból, ha az akadémiától e munka még hátra lévő 5 kötetét megkaphatnám, soha meg nem fizethető fáradságomért annyit talán kapnék, hogy tovább is eléldegélhessek napról napra. De e munka feltételeire nézve rendkívül sok akadály jöhet közbe, mert én meggyőződésem és lelkiismeretemen kívül semmi más kötelező pontokat a dolgozásban el nem fognék vállalni. — Már a Xll-dik kötet is ki van nyomva, s következik hogy az akadémia határozzon, mit akar a birtokában lévő többi kézirattal. — Néhány napot ez ügyben is kell töltenem nem sokára, s lehet hijába vesztegetem az időt és költséget. О felségeik lejövetele elhaladván a városnak több mint 12000 pftnyi kiadása a fogadási ünnepélyre nagy részben füstbe ment. Nem tudni nem lesznek-é valami concessiok kivált a nemzetiség dolgában a mágnás és főpapi rend petitiója folytán. — A nyelv dolga gymnasiumainkra s ránk tanárokra is életkérdés. Szeretnénk remény leni, ha lehetne, majd meglássuk. Leveledet családi és gazdasági dolgaidról szívesen várva s kedves nődet egész családoddal nőm nevében is szívesen köszöntve, minden jók kívánása mellett maradok NB. kis Gizellám fél éves Szerető öcséd már elmúlt, s még eddig Szabó Károly mk. legkissebb baja sem volt. Csupa elevenség. 346