Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Novák László: Szabó Károly nagykőrösi levelezéséből

NOVAK LASZLO SZABÓ KÁROLY NAGYKŐRÖSI LEVELEZÉSÉBŐL Az 1848/49-es szabadságharc bukása után, az osztrák önkényuralmi rendszer az iskolai oktatás „megreformálása", az egységes német nyelvű oktatás bevezetésével az összbirodalmi érdekeknek kívánt eleget tenni. Ennek szellemében adták ki 1850-ben a Thun-féle Organisations Enfwurf-ot, amely az osztrák tanügyi hatóság alá rendelte a protestáns középfokú iskolákat is, de egyben azok fejlesztését is előírta. Mivel Cegléden életképtelenné vált a református gimnázium, így a rendelet a nagykőrösi és kecskeméti oktatási intézményeket veszélyeztette. A németesítési politika azonban engedményekre kényszerült, lehetővé tette, hogy meghatározott körülmények között a protestáns iskolák megőrizhessék a magyar nyelvűségüket, s egyben nyilvánosságukat, amely egyet jelentett a hivatalos bizonyítvány kiállításának jogával.

1 A császári és királyi helytartóság egy 1851-es, s a vallás- és közoktatási miniszter szintén 1851. majd 1854. évi rendelete lehetővé tette, hogy amennyiben az új tantervek megfelelően átalakítják a protestáns gimnáziumokat, nyilvános intézeteknek ismeri el őket a hatóság. A Pesten működő tanügyi hatóságot rendelték felügyeleti szervül, s az egyháztanácsnak, a konzisztóriumnak kellett gondoskodnia a tantestület megfelelő létszámáról a tanszakoknak megfelelően, s az iskola fenntartásáról. így ,,a' NKőrösi Újból szervezendő reform, gymnasiuma is legszorosabb felügyelet 's annak közvetlen vezénylete jövőre is az ottani reform. Consistoriumot fogja illetni" — jegyezték föl a nagykőrösi gimnázium irataiban 1851. április 22-én.

2 Az egyháztanácsnak kellett gondoskodnia tehát a gimnáziumról, s egyben végrehajtania is a „császári és királyi" tanügyi hatóság rendelkezéseit. Ez, a — ti. a nyilvánossági jog, a magyar kultúra oltalmazásának lehetősége — nehéz helyzet elé állította a református egyháztanácsot, a konzisztóriumot, hiszen azon túlmenően, hogy az anyagi feltételeket elő kellett teremtenie (ebben Nagykőrös városi tanácsa nagy segítséget nyújtott), ügyesen ki kellett politizálnia, hogy a főgimnázium kiváltsága csorbát ne szenvedjen. A nyilvánossági jog védelmezése ezért óhatatlanul is személyi sérelmekhez, sértődésekhez vezetett, hiszen a tanügyi hatóság lépten-nyomon lehetetlen követelésekkel is előállott, ami eleve bizonytalanná tette az oktatási intézmény egzisztenciáját. Amikor 1851 szeptemberében valósággá vált a nyilvánosság megszerzésének lehetősége, a körösi egyháztanács nyolcfős tanári kar megszervezésén fáradozott. Az ország jeles tudósai, akik a szabadságharcban való részvételük miatt bizonytalanságban éltek, s mert többségük református, mi több teológus is volt, örömmel jöttek Nagykőrösre, az újonnan szervezett főgimnáziumba tanítani. 1850 áprilisában került Nagykőrösre, s az októberi tanévkezdésre már itt volt a két jeles természettudós Jánosi Ferenc és Mentovich Ferenc. Megérkezett Szász Károly is, aki lelkészi hivatását háttérbe helyezve jött Nagykőrösre tanítani. Az, hogy Arany János — ki Geszten nevelősködött a Tisza családnál — állást kaphatott, s el is jött Nagykőrösre, a kitűnő tanártársaknak, főként Szász Károlynak köszönhető, aki inkább vállalta a mathézis oktatását, csak azért, hogy Arany János a magyar irodalmat taníthassa.

3 Ekkor már 10 fős tanári kar működött Nagykőrösön. Az önkényuralmi tanügyi hatóság nem elégedett meg azzal, hogy szoros felügyelet 329