Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Horváth Lajos: Császár Ferenc tusculanumai és szenvedései

meg a korszerűséget és Császár ennek ellenkezőjét vallva magát szorította — legalábbis a költészet műfajában — korszerűtlenségbe. Mégis a kor gyermeke lévén, nem függetleníthette magát teljesen attól. Már saját maga által meghatározott ars poeticája sem tekinthető helytelennek; Zolnai „szinte forradalmi'

1 nak nevezi. Az irodalom tehát Császár szerint: „Hű képe a nemzet jelen örömének és bánatának, a nemzet napi szükségeinek." Csak hát megint a törekvés és a megvalósulás közötti olykori mélységes szakadék. De idézzünk most sikeresebb versei közül egy strófát. A Vándorhajós с — szinte Ady sorainak előképeként felvillanó — költeményében a császári önkény és néplázadás közötti helyzetét fejezte ki az emigráns pózában. Vitt messze tengeren Hajóm, vihar között: Hon! tőled távozám, Mert sorsom üldözött. Hittem: lelek hazát, Túl messze tengeren, Hol önkény s pórsereg Nem törnek ellenem. Az izoláltság mély érzése kemény, tiszta és zengő sorokban nyert esztétikai minőséget, jelezve azt, hogy még nem nagy átütő erejű költőnél is, mint amilyen Császár Ferenc, a saját megszenvedett élmény alapján előnyösen építkezhet a költemény. Igazságtalanul járnánk el, ha az előzőekben megvizsgáltuk eredetietlenségének területeit és vizsgálódásunkat nem terjesztenénk ki eredetiségének tartományaira is. Az előző versidézetben átüt a saját „üldöztetésének" és „politikai középutasságának" — ahogy megint csak ma mondanánk — vívódások során fájdalmasan átérzett és rögzült élménye. Emellett a tenger — mely Petőfinél a népforradalom, a népuralom metaforája — Fiúméban, az adriai partokon élve ragadta meg Császár lelkét és képzeletét. Saját korában „matrózdaloknak" elnevezett versei aratták a legnagyobb sikert. Ezeket nemcsak azért kedvelte a versolvasó közönség, mert költőileg Császár legjobb termései közé tartoztak, hanem azért is, mert a kommercionális-indusztriális magyar nacionalizmus jövőképében reményteljes helyet foglalt el az adriai magyar kikötő és hajóraj. Kossuth adta ki a jelszót: Tengerre magyar! Császár Ferenc: A magyar partvidéken című verse mintegy foglalata a korabeli közgondolkásnak a „magyar" Adriáról. Szűk tengerünkre, bús Halotti lámpaként, Hint föllegek közöl A hold rezegve fényt: S a mint habok felett A szende fény terül, Nyomán a természet Álomba szenderül. A néma partokon Mély csend uralkodik, S azt megzavarni, már Ki sem mutatkozik. Eged fölül, о hon! \ Rég elvonult a vész, S a vércsaták helyén Zöld békegaly tenyész. 318