Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Hódi Gyuláné: Petőfi Sándor aszódi vonatkozású költeményei

Aszód is — az irodalomkutatók szerint nem is kis eséllyel — Sárszentlőrinc és Szabadszállás mellett, hogy magáénak vallja az esetet. A Vasárnapi Újság 1887. máj. 29-i számában Gyöngyössy (Gyöngyösy) László így írta le az esetleges aszódi kalandot: ,,A templom mellett levő kis kertben különféle gyümölcsök kandikáltak csábítóan a múzsaseregre. Több nebuló, köztük Esztergály Mihály sehogy sem akarták elhinni, hogy Sándornak lesz annyi mersze, hogy hoz a gyümölcsből. Sándornak se kellett több, rögtön átmászott a kerítésen, míg Esztergály Miska kívülről maradt, hogy híradással legyen, ha valaki közelednék. Midőn Sándor javában gazdálkodnék a gyümölcsben, a kerítésen kívül felhangzik a vészkiáltás: »Jön a csősz!« Esztergály öcsénk leszaladt a »Zöld-kastély«-hoz, s onnan kedvtelve nézi, hogy akad fel Sándor porcellán-nadrágjánál fogva a kerítésen s vergődik, mint egy cserebogár... A vége elképzelhető!"

39 Hogy valóban megesett-e a történet, s ha igen, hol történt mindez, arról különböző tanulmányok oldalain vita folyt. A Petőfi kritikai kiadás jegyzetei szerint a legendák már inkább a vers mgjelenése után keltek szárnyra.

40 (Árulkodó jelnek tűnik például az, hogy Göngyössy fent idézett soraiban a „gyümölcsök kandikáltak csábítóan" fordulat szinte szóról szóra a versből való.) Ugyanakkor HATVÁNY nevezetes Petőfi-munkájában éppen ellenkezőjére fordítja ezt a sorrendet: „Gyöngyössy tehát nem a Szeget szeggel című versből állította össze a ... csíny történetét, hanem éppen ellenkezőleg, ennek a csínynek Aszódon, még félszázaddal az elkövetése után is a szóhagyományban élő történetben mutatott rá ennek a versnek pontosan kimutatható motívumára."

41 Bár Hatvány idézett érvelése nem tűnik eléggé meggyőzőnek, nem feladatunk eldönteni a kétségkívül igen érdekes irodalomtörténeti vitát. De akár megtörtént a gyümölcslopás esete, akár nem, akár Aszódon, akár másutt, Petőfi tolla nyomán igen szuggesztív erejű gyerekmonológ született meg Szeget szeggel címmel. Nem véletlen, hogy a Szeget szeggel még napjainkban is „sláger" az ifjúság körében rendezett versmondó versenyeken. De azt kevesen tudják, hogy ez a mű már néhány hónappal keletkezése után megkezdte színpadi pályafutását. Egy korabeli levélből megtudhatjuk, hogy már 1844-ben a győri „főtanoda" egyik irodalmi ünnepén „nagy comicai erővel" adta elő a verset a később Vas Gereben néven ismertté vált Radákovics Bódog József.

42 A költemény valóban szinte csábít az előadói készség megméretésére. Egyetlen nagysodrású monológ ez, egy toporzékoló-duzzogó-bosszúvágyó kamasz mosolyogtató-ijesztő monológja, vagy ahogy Pándi Pál jellemezte: „kész szerep", „mozgó életkép".

43 Az itt felsorolt jelzők is sejtetik, hogy a vers legfigyelemreméltóbb vonása: a hangszerelése. Egy torka szakadtából bőgő kölyök lép elénk az első sorokban, hogy elpanaszolja, milyen méltatlan sérelem érte. A panasz hangjait szinte azonnal a tehetetlen szitkozódás váltja fel, csak úgy sistereg a düh a gyerekszájban: Átkozott a görcsös fütykös Somnyele! A megbántott lélek következő — egyben törvényszerű — reakciója a bűnbak keresése: nem ő maga vétkes a lopásban, hanem a gazda, aki kertet művel, sőt maga az isten, aki csábító szépségű gyümölcsökkel jutalmazta meg a kert tulajdonosát. Ez a gyermeki számítástól sem mentesen felállított „hatalmi rend" (gyermek — gazda — isten) szinte tudatosan tereli a panasz hallgatójának figyelmét arra, hogy milyen kicsiny és kiszolgáltatott is ez a fiú ebben az ellenséges világban. Ebből a „békaperspektívából" szemlélve a világ hatalmasait, természetszerű, hogy a fiú szinte fuldoklik tehetetlen dühében. A 13. sor végére érve úgy tűnik, a fiú kifújta minden haragját, s kissé lecsendesülve elkezdi mesélni a történetet. Csak akkor tér vissza újból a versben a panasz hangja, amikor a gyerek az eset elbeszélése közben lélekben szinte újból átéli a fizikai megpróbáltatásokat. Ez után az epikus jellegű részlet után az ötödik versszak a szipogó önsajnálat megható 294