Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Hódi Gyuláné: Petőfi Sándor aszódi vonatkozású költeményei

S bár az eddigiekben hangsúlyoztuk Csokonai hatását A hűtelenhez írójára, a Vörömartyval való összehasonlítás nem mond ellent a korábbi állításoknak. Ugyanis éppen a fent idézett Vörösmarty-vers közvetlen közelében olvashatunk számos olyan költeményt, amelyek azt tanúsítják, hogy a 20-as évek elején Vörösmarty sem volt mentes a Csokonai-hatásoktól {A reményhez, A gőgös, A szánakodóhoz stb.). Az eddigieket figyelembe véve A hűtelenhez tehát nem annyira eredetisége miatt figyelemre méltó, mint inkább a beleélés művészete miatt; beleélés ez a költőszerepbe, másrészt beleélés a vershelyzetbe. Úgy tűnik, Cancriny Emília „hűtelenségének" híre csak egy jókor érkezett ürügy arra, hogy a gyermekköltő kipróbálja önmaga művészi képességeit egy újfajta helyzetben. S ha elolvassuk a nem sokkal ezután Selmecen és Ostffyasszonyfán írt kis költeményeket, megbizonyosodhatunk arról, hányfajta hangzást, hányfajta ritmust és hangerőt próbált meg ez időben a kamaszköltő, s hogy A hűtelenhez csupán egy ezek közül a hangzások közül, ezek közül a beleélések közül. Ugyanakkor A hűtelenhez éppúgy, mint a Búcsúzás is magán viseli a későbbi költő egyik legfőbb formai erényét: a szerkesztés művészetének biztonságát. A vers gyönyörű szimmetriájáról már a Csokonai-költeménnyel való összehasonlítás során szóltunk. A vers tehát hat — szimmetrikusan elrendezett — versszakból áll. Mindegyik versszak két egymástól határozottan elkülöníthető háromsoros egységből épül fel, azaz a költő háromsoros, zárt mondatokból építi fel mindegyik versszakot. (Valószínű, hogy ennek a tagolásnak a következménye az, hogy 1863-ban a Gyulai Pál által kiadott Petőfi vegyes művei olyan szövegváltozatban tartalmazta ezt a verset, amelyben a versszakok minden 3. és 6. sora beljebb kezdődött.)

28 A költemény rímképlete (aabccb) is hangsúlyozza ezt a háromsoronkénti tagolódást. Sajátos a vers időbeli tagolása is. A költő az emlékekből kiindulva vázolja fel jelenlegi lelkiállapotát, s ebből az érzelmi helyzetből közelíti meg a várható jövőt. A múlt, a jelen és a jövő képei logikai rendben követik egymást, de finoman átolvadnak egymásba. Ezek az átmenetek az időbeli folytonosság érzetét keltik az olvasóban. De ha megkíséreljük tetten érni ezeket az időbeli átmeneteket, a múlt—jelen—jövő eloszlásának arányaira is felfigyelhetünk. A boldog, reményteljes múlt emlékeinek három versszakot szentel a költő, a boldogtalan jelenről két szakaszban ír, míg a halálérzettel teli jövő egy versszaknyi terjedelmű. Ez a csökkenő arány kettős hatást ér el: egyrészről gyorsuló tempót ad a vers időbeli haladásának, másrészről kimondatlanul is a nulla, a semmi, a teljes kiüresedettség irányába vezeti a vers értékszerkezetét, ezzel is hangsúlyt adva a költő tragikus életérzésének. A költemény szövegét logikailag összefogja az alaptémára, a hitszegésre utaló „csalfa" jelző vagy szinonimájának többszöri, ritmikus ismétlődése. Ez a vonulat az első sorban álló megszólítással indul, majd a ,,csalfa ajkaid", „csalfa lény", „csalfa Emma" szerkezetekben vissza-visszatér. Figyelemre méltó, hogy ebben is működik valamilyen szimmetriaelv. Hiszen az előbbiekben felsorolt jelzők az 1. és 2., majd az 5. és a 6. versszakban ismétlődnek meg, szerkezetileg mintegy közrefogva a középső két — egymással hangulatilag éles ellentétben álló — versszakot. Ugyanezek a jelzős szerkezetek más tekintetben is szerepet kapnak a vers egésze szempontjából. Nemcsak gondolati összetartó erőt jelentenek a mű olvasása során, hanem egyegy hangulati lépcsőfok szerepét is betöltik, a költői felkiáltások, megszólítások sorába beépülve. Ezek a megszólítások ugyanis egyre erőteljesebbek, versszakról versszakra haladva egyre fájdalmasabbak. A költő kétszer nevezi meg szerelmi csalódásának okozóját. Először a boldogság perceinek felidézése váltja ki belőle a felkiáltást, másodízben pedig a fájdalmas búcsú pillanatában jajdul fel: Csalfa Emma! E kétfajta lelkiállapot kétfajta hangzást és érzelmi töltést is ad a névnek, mintegy ezzel is jelezve a végleges érzelmi állapot két pólusát. Ugyanakkor az Emma név kétszeri ismétlésének a versben való elhelyezése is beleillik a korábban hangsúlyozott szimmetriarendszerbe. A megszólítás először a 3. versszak 3. sorában hangzik el, majd a második szerkezeti egység ugyancsak 3. strófájának 3. sorában is286