Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Jakus Lajos: Életképek Petőfi diák- és ifjúkorából

Dömök Elek, Krupecz Vilmos, Török Gyula, Dlhányi. Az ő diáktanyájukat Burg-пак nevezték, Kemények a Kaszárnyának nevezett közeli szálláson ütöttek tanyát.

4 A vékonypénzű legénykék húszasait így értékelve látjuk, hogy a legtöbbet tették barátjukért, amit tehettek. A Pozsonyból távozó Petőfi 1841 nyarán színészek között tengette életét, majd ismét visszavetődött hozzájuk az év szeptemberében. Ekkor hol az egyik, hol a másik említett diáktanyán alszik. Kemény János leszármazói ma is úgy tudják, hogy ősük Pozsonyban Petőfivel osztotta meg nemegyszer az ágyát.

5 Az új iskolaév megkezdődött, de .volt idejük a jó barátoknak kirándulgatni délutánonként Pozsony környékére. Egy ilyen alkalommal Kemény nem akart velük tartani, mert másnapra dolgozatot kellett benyújtania az önképzőkörben. Petőfi megígérte, hogy másnapra ír neki verset, csak menjen velük. Valóban átadott neki következő reggel két verset, melyet ő az önképzőkörben felolvasott; érdemesnek találták a kör emlékkönyvében való megörökítésre. Kemény beírta saját neve alatt az Erdő szélén és a Fürge méh с hevenyészett kis verset. Nem akart idegen babérokat, de akkor, midőn a felolvasás után belekerült a csávába, nem vallhatta be, hogy hamis tollakkal ékeskedik. Később, évtizedek múlva könnyített lelkiismeret-furdalásán: felfedte az igazságot. Elégtételül is szolgált számára, hogy így két Petőfi-zsengét megmentett. Delhányinak viszont nem lehetett meg ez az öröme, mert az ugyancsak Petőfitől kapott verset nem írta be az érdemkönyvbe. Erről így emlékezik: „Történt, hogy az önképzőkör tagjai készültek dolgozataikkal az örömünnepre, Petőfi fölszólított engem is, hogy írjak, de nekem nem volt soha vena poeticám, erre ajánlkozott, hogy б ír számomra egy költeményt, de hozassak számára köménymag pálinkát, én hozattam s ő rövid idő alatt írt számomra egy költeményt, címe volt: A jégkebel. Tetszett a költemény és Szeberényi sürgette, hogy lépjek fel vele s írjam be az érdemkönyvbe, de én nem tettem, nem akarva idegen tollakkal ékeskedni." Delhányi utólagosan büszkélkedett ezzel, de azért a biztonság kedvéért megnézte a pozsonyi önképzőkör emlékkönyvében, hogy nem írta-e be valóban. Petőfi, a rövid néhány hetes együttlétük után ismét folytatta vándorútját. Visszatért Pápára, ott beiratkozott a kollégiumba, s a VII. osztályt sikeresen elvégezte. Ősszel szerette volna folytatni tanulmányait, de semmi anyagi lehetősége nem kínálkozott, így ismét kénytelen felcsapni színésznek. Társulatát otthagyva 1843 májusában Pozsonyban találjuk ismét. A megnyíló országgyűlés vonzotta ide, illetve annak a lehetősége, hogy itt hamarabb kaphat valami neki megfelelő munkát. Nem akarta igénybe venni barátai segítségét, akik közül Csörföly Lajos Losoncra távozót 1842 őszén, Szeberényi Lajos pedig nevelői állást vállalt Trencsén megyében. Kemény János nehéz helyzetét látva, reá nem akart támaszkodni. Inkább az ott játszó színészek és más barátok között húzta meg magát, éjjeli szállást is náluk talált. Munkát keresve előbb az Országgyűlési Tudósításokat „karcolgatja" ívenként 20 garasért. Szeretne színésznek beállni. Előbb a német színtársulat igazgatójához fordult. Dlhányi kísérte el hozzá, de alkalmazást nem kapott, mivel az igazgató kifogásolta magyaros kiejtését. A magyar színtársulatnál is megpróbált elhelyezkedni. A Dolhányiemlékirat erről így szól: „Pozsonyban akkor Fekete színtársulata játszott a ligetbeni arénában, ide szeretett volna Petőfi bejutni, de nem sikerült neki, csak mikor Egressy Gábor feljött vendégszerepelni s őt Vahot Imre bemutatván, ajánlotta. Ekkor már néhány költeménye megjelenvén s feltűnést keltvén, neve ismeretes kezdett lenni s Egressy közbenjárására Fekete szerződtette, foglalóul 10 forintot adván neki. Nagy örömmel jött ezt nekünk Sándor jelenteni. Következő napon levelet kapott Nagy Ignáctól, melyben ez felhívta, jönne a Külföldi Regény tár számára fordítani, ívenkint 16 frt-ot ígérvén neki. Ekkor kivált Neumann Károly rábeszélésének engedve, a 10 ft-ot visszavitte Feketének, s Pestre ment, 1843. június havában."

6 Kemény János öccse Mihály akkor Pesten tanult, s gyakran találkoztak annak lakásán. 192