Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Farkas Péter. Kemény Zsigmond és Szász Károly

kor »jelszavai« iránt, s inkább hitt az események alakulásainál bizonyos végzetszerűségben, mint az emberi ész számításaiban. Innen szenvedőleges állása."

121 Ez a bekezdés szerkezetileg is kitűnő lezárása az ember és a történelem váltakozó ábrázolásából adódó ritmusnak. Érezzük, hogy itt másnak kell következnie, s következik is. Ám ennek megvizsgálása előtt még érdemes utalni arra, hogy az előző mondatok Kemény Zsigmond magatartásáról is sokat elárulnak. SŐTÉR István hívta fel a figyelmet arra, hogy ,,... a tett kikerülhetetlen végzetességének, kilátástalanságának hitét az erdélyi politikai viszonyok keltették Keményben; a Két Wesselényi világosan vall erről... Ez a végzet-hit élhetett az erdélyi ellenzék más politikusaiban is. Kemény erre utal a Szász Károlyról szóló megemlékezésben... Ugyanez a szenvedőleges állás kezd már kialakulni a Gyulai Pál egész történelemszemléletében is."

122 FÉJA Géza ennek a végzet-hitnek az eredetét Kemény irodalmi élményeiben vélte felfedezni. Szerinte Kemény Zsigmond „Anyagot és adatot számtalan krónikából és emlékiratból merített, de írói magatartására Cserei Mihály gyakorolt végzetes hatást... Cserei Mihály néha megszakítja írói »okfejtését« és csak annnyit mond: »De fátum«, meghajtja fejét a végső ok előtt. A »De fátum« döntő szerepet játszik Kemény Zsigmondnál is... igazi írói hivatása a fátum szolgálatában merült ki: látni a fátumot, behatolni szentélyébe, megismerni titkait, feltárni kérlelhetetlen természetét, tudatossá tenni magunkban a komor tényt, hogy embernek lenni egyértelmű a fátumnak való kiszolgáltatottsággal, tehát elháríthatatlan tragédia."

123 Noha Féja Gézának voltaképpen igaza lehet, Sőtér István általánosabb megfogalmazása igazabb, azon egyszerű oknál fogva, hogy az erdélyi történelemhez oly sok szállal kötődő Kemény Zsigmond számára Cserei Mihály élete és naplója szinte kézzelfogható valóság, sőt jelenvalóság is lehetett, konkrét része az erdélyi — akkori — politikának. Szempontunkból viszont az a fontos, hogy Kemény Zsimond, a saját bevallása szerint, látta a végzet-hit kialakulását és fejlődését Szász Károlyban is. E kitérő után forduljunk vissza megnézni, hogy mi következik a ritmus megakasztása után. Nos, nem más, mint a végső értékelés. „És az idő, a viszontagságok azt tevék az б lelki tehetségeivel, mit a monumentális épületekkel szoktak; letörték az ékítményeket, elsötétítek a külsőt, de meghagyták azt, ami lényegesebb, amit bár az úton tovahaladó sokaság nem vesz észre, s műértő bámulva szemlél, ti. az architektonikus arányok szépségét és nagyságát."

124 Bizonyos értelemben válasz ez a jellemzés arra a kérdésre, melyet más vonatkozásban EÖTVÖS József tett fel, hogy „azon jellemeket, melyeket nagyoknak nevezünk, nem koruk s körülményeik által váltak-e azokká?"

125 Válasz annyiban, hogy Kemény Zsigmond önmagából eredezó nagyságot tulajdonít Szász Károlynak, ami egyébként feltétele annak, hogy valakiből tiszta hős lehessen. Minthogy az élet- és jellemrajz ezen a politikai-történelmi vonalon, e szerkezeti és tartalmi lezárás után, nem folytatható, Kemény Zsigmond itt vág bele

126 a jellemrajz második egységének elmondásába. Ez az egység Szász Károly irodalmi munkásságáról, mai szóhasználattal élve, tudományos tevékenységéről szól. Kemény Zsigmond itt Szász matematikai munkáival kapcsolatban mondja el azt, amit a Parthenon lapozgatása közben tapasztalhattunk, hogy ti. munkáiban „ ... azon folytonos s gyakran sikeres törekvés tűnik föl: mindent érthetővé tenni, s úgy alkotni meg a rendszert, hogy abban semmi se legyen anticipálva, s minden csupán az ész láncolatán függve a rendszeresen tanulónak egyszerre világossá váljék".

127 A szerkezeti egység befejezése átfogó értékelés: „Mily széles tér volt az övé a tudományok mezején! Valódi nagybirtokos, igazi oligarcha az ismeretek birodalmában."

128 A jellemrajzot ezen a vonalon sem lehet tovább folytatni, a harmadik egységnek kell következnie, s Kemény haladéktalanul vált is. Mégpedig személyes vallomással: „De én mégsem e rangjáért hajlom meg előtte."

129 Érezzük, hogy közeledünk az oly sokat emlegetett igézet lényegének megragadásához, de Kemény egyelőre késleltet. A csodagyermek Szász Károlyról beszél, s a kitűnő emlékezőtehetségű felnőttről. A szellemi kiválóság emlegetésével tehát az előző egységre visszagondolni készteti a hallgatót, de nem sokáig, mert • 99