Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Ilon Gábor: Adatok Vác zsidóságának életmódjához (19. sz.)

letékes városi tanácsnak, ahonnan azokat az illetékes uradalomhoz küldték. A végleges választ az uradalom mondotta ki. A szükséges iratok:

8 vagyoni és családi állapota, magaviselete (erkölcse), a közterheket milyen mértékben viseli, foglalkozása, előző lakóhelye elbocsátó okirata. A forradalom és szabadságharc után „a lefolyt hadjárat alatt"-i tevékenysége iránt is érdeklődtek.

9 A püspöki uradalmi tiszti ülés 1840. évi 634. végzésében (jún. 4.) foglalkozván a zsidók letelepedésének kérdésével, azok kitiltását rendeli el. A tanács azonban jelenti, hogy azt már januárban megtette. Egyúttal a tanács részéről felelősökként a városi hadnagyot és a vámbiztost bízzák meg.

10 Káptalanvác tanácsülésén 1840. augusztus 11-én a XXIX. te. már közismert — vita nélkül az alábbi indokokra hivatkozva levelet fogalmaznak a káptalannak.

11 „ ... rendetlen életmódjuk, a keresztény felekezet eránti csalárd álnokságuk, a városi közönségre nézve felettébb káros következményű lehetne, ha azok a Törvény értelmében bizonyos feltételekre nem szoríttatna, — ..." íme a jegyzőkönyvbe bemásolt levél: • „Nagyságos földes Uraság, Kegyes Uraink! Midőn e jeles században sebes léptekkel halladó kor szelleme hazánkban eddig széjjel szórt zsidó népnek méltóságot, s polgári állást kivívni törekedett a mérsékelt kormány, a haza képviselőivel e. f. 1840

i/c évi Ország Gyűlésen alkotott 29

i?c Törvényczikkely által eddig türelmi dijj fizetés mellett elszenvedett zsidó népet szabad letelepedési szabadsággal ajándékozá egyedül meg... (Itt következik a tanácsi tárgyaláson elhangzott, fent már idézett rész, majdnem szó szerint.) ... Ennél fogva bár fájdalmasan essék is, egy minden tekintetben rossz még ártalmas nép tömeget körünkben szívlelni, mind azon által az esetre, ha a fent meghívott törvényczikkelynek kötelező erejénél fogva azok bevétele Kápt. Vácz várossára nézve is meg történendne, az eránt bátorkodunk a Nagyságos földes Uraságot egész alázatossággal megkérni, hogy ezt nem máskép mint a szükséges biztosítékok mellett megengedni méltóztassék..." Eddig a különösebb kommentárt nem igénylő részlet. A két városban a tanácsok reagálása tehát hasonló volt, így nem meglepő az, hogy a közös tanácsülésen (1840. aug. 22.) úgy határoznak, hogy a „kóborló zsidók" (hiányzik személyi okmányuk, vagy útlevelük) közül csak azokat engedik letelepedni, akik megfelelő „irományokkal" rendelkeznek. 1841 nyarán a járási szolgabíró közvetítésével határozatuk megerősítését kérik a vármegyétől.

12 A városrészenként összehívott polgárokkal közlik, hogy az illető háztulajdonos 10 Ft büntetést fizet, ha tanácsi engedély híján levő zsidót befogad. 24 órára is csak a városi hadnagy vagy kapitány engedélyével adhat szállást részükre. A kérvényező zsidókat nem egy esetben nyíltan, gazdasági indokokra hivatkozva utasították el. Fleischmann Kláránál így: „ezen város számtalan uzsoráskodó zsidókkal már különben is felettébb ellévén árasztva — másképp pedig kereseti módja és foglalkozási köre sem lévén kimutatva — .. ."

13 Schmiedel/ Schmidl Ábrahám eseténél az alábbi indokokat találjuk: betelepedésükkel a régi lakosok kárára emelkednek a lakbérek, veszélyeztetik a helybeli kalmárokat is, akik a helybeli vasút megnyitása óta amúgy sincsenek könnyű helyzetben.

14 Ha a kérelmező úgy érezte, hogy jogtalanul jártak el vele szemben, a járási főszolgabíróhoz, illetve Pest m. Polgári Törvényszékéhez fordult.

15 A letelepedni kívánónak ún. bekebelezési pénzt kellett befizetni a tanácsi pénz80