Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Farkas Rozália: Pest megyei építőmunkások életkörülményei a dokumentumok tükrében (1900–1945)

mégpedig áprilisban 1,40 pengőt, májusban 1,60, a nyári hónapokban 2,40 pengőt. Hetente 64—70 órát dolgoznak, túlóradíj nélkül. Bértáblázat, írásbeli elszámolás nincs. Nagymaroson a megállapított bért senki sem kapja, átlagos kereset 30— 40 fillér, a Zebegényben dolgozók 35—38 fillért kapnak. A csökkenő keresetek mellett a munkáltatók egyre nagyobb munkateljesítményt követelnek. A Budapesti Építőmesterek Szövetsége 1937-ben megszabja a napi 10 órás munkaidőben végzendő minimális akkordteljesítményt:

98 kisméretű nagyméretű téglából téglából alapfalazatban 800 700 pincefalazatban 700 600 földszinten és I. emeleten 600 550 további emeleteken 550 500 A budapesti akkordmunkát és annak „eredményét" a munkások keresetében egy isaszegi kőműves így jellemzi: „ ... Én dolgoztam 936 évben Pesten, hát ami ott van, még az is egy gyalázatos rendszer. Mert akik a Mémoszba legnagyobb szájhősök az akkordrendszer ellen, épületeken ezek a pánti fürerek (így!) s ezek összeszedik a koma sógort és gyűrik a munkát, járnak épületről épületre és amikor eljön a szombat, akkor a szaktársak sírva törülik a szemüket, hogy még a rendes órabért sem bírták megkeresni, pedig így kétheti munkát elvégeztek egy hét lalatt s így akkor nézzük ímeg ki járt jól az építő mesterek-e vagy a munkások. Ennélfogva ezer meg ezer kőművessegéd nem bír elhelyezkedni."

99 A munkanélküliség fokozódása miatt 4937. júliusban a MÉMOSZ helyi csoportjai az iparügyi miniszterhez fordulnak kérésükkel, hogy a munkanélküliség enyhítése érdekében rendelje el az építőiparban a 8 órás munkaidőt, hiszen még mindig sok helyen — különösen vidéken — 12—14 órát dolgoznak naponta az építőmunkások.

100 A kőfaragók, kőbányászok ugyancsak az iparügyi minisztert kérik, hogy a legkisebb bérekre vonatkozó 52.000/1935. K. M. sz. rendeletet rájuk is terjessze ki. Ugyanakkor kérik a szakmai viszonyok rendezését is, mert „A kőbányamunka egyes vonatkozásokban nagy hozzáértést, tapasztalatot és szaktudást igényel. Mégis az a helyzet, hogy a kőbányászok, hasítok, robbantók, fejtők, méret szerint dolgozó nagyolok a közönséges napszámos munkának megfelelő megítélés alá tartoznak".

101 1937. májusban az Építőmunkás a budakalászi kőbányákban dolgozó 150— 180 kőfaragó bérmozgalmáral számol be,

102 akik néhány napos leállás után eredményt érnek el. A budakalászi kőfaragómesterek és a MÉMOSZ között csak Budakalászra kiterjedő érvénnyel 1937. június l-jén kötött megállapodás rögzíti a sztrájk eredményét,

103 mely szerint a megállapodás mindaddig érvényes, amíg a kőfaragóipari munkaviszonyokat országosan nem rendezik. A munkaidő napi 10, szombaton 8, így heti 58 óra. A minimális bérek: kőfaragók, kőfejtők: 55—60—65—70 fillér, segédmunkások: 35—40 fillér, az érvényben levő akkordárakat 15%-ikal emelik. Az akkordmunka az országos bérrendezésig érvényben marad, de ha az 396