Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Farkas Rozália: Pest megyei építőmunkások életkörülményei a dokumentumok tükrében (1900–1945)

gatartás. Káromkodnak, szidják az anyag számításával foglalkozó napszámosokat, minden legcsekélyebb alkalommal az anyátok istene járja, sokszor teljesen ok nélkül, mert a kőműves csak azért kiabál, hogy az épület túloldalán levő pallér meghallja, és neki legyen ideje közben az állványok között egypárat szippantani. Ezt a napszámos persze tudja. S az olyan kőművesek elén, akik olyankor is kiabálnak anyag után, amikor van elég a kezük ügyében, gyilkos düh és gyűlölet keletkezik az önérzetesebb földmunkásokban... Igazi szocialista magatartású építőmunkások többet tehetnek itt az ellentéteik megszüntetése körül, mint akárhány szónok és röpirat. Vannak is szórványosan már ilyenek, s ezektől a földmunkások az igazi szolidaritás élményével jönnek vissza ... ... Egészen különböző a másik építőmunkás-rétegnek, az ácsoknak a megítélése. Ezeket jobban becsülik, először azért, <mert a falrakást a paraszt nem is tartja igazi, komoly mesterségnek, ezt ő is tudja, az ácsmunka azonban kiszámítást, komolyságot és alaposságot követel, mert az elhibázott méretek, csapok, toldások, bevágások, alátámasztások elronthatják az egész munkát. A kőműves pedig a rosszul ífelirakott téglát gyorsan leszedi, újra rakja, odaüt a kalapáccsal és kész. A kőműves mesterségbeli készségének sorrendben első feltétele a gyorsaság, az ácsé az alaposság ... ... Az ácsok iránt már azért sem fejlődhetett 'ki ilyen ellenszenv, mert nekik a napszámos nem olyan célra kell, mint a kőműveseknek. Az ácsmunkához szükséges anyag hozásához-vivéséhez elsősorban nem gyorsaság, hanem erő s szinte művészi mozgás- és fogásbiztonság kell. Ugyanez kell a beállításnál, kimérésnél, összeillesztésnél. Itt komoiyságira, megbízhatóságra, nyugodtságra és értelmes figyelésre van szükség, amit nem lehet ijesztgetésekkel, durva káromkodásokkal elérni. Az ácsok melletti napszámosoknak ugyanazt a komolyságolt, művészi mozgásbiztonságot ikeül elsajátítaniuk, mint a mestereknek, így bizonyos funkcióazonosság áll be a munkában, ami elősegíti az összhangot."

83 Gereblyés László inasképp látja a kérdést: „Általában tagadhatatlanul megnyilvánul ma még némi ellentét a kőműves és segédmunkása között, ami, igaz, jórészt abból ered, hogy a munkáltató nem oszt be elég segédmunkást melléje. Minden kőműves mellé járna ugyanis egy segédmunkás, de takarékoskodásból megteszik, hogy háromnak adnak kettőt, s ilyen módon persze sokszor anyaghiány keletkezik. Mivel pedig a pallér kergeti a kőművest, az meg hajszolja a napszámost, ilyenkor megtörténik, hogy a kőműves ráripakodik a habarcshordó nőre is. Bizonyos azonban, hogy ez csak elvétve fordul elő. Vidéki és városi munkás közt csak itt-ott lappang még némi feszültség, pedig az ellentét mindenképp oktalan, mert hiszen a kőművesek túlnyomó része maga is falusi származású és érdekeik azonosak. Hiszen pl. az 1935-ös nagy sztrájkban 6100 szakmunkás s már kb. 3000 segédmunkás vett részt, в az első napokban mutatkozó húzódozás, a küzdelem során, teljesen kiküszöbölődött."

84 Az 1935. július 25^től közel egy hónapig tartó sztrájk új vonása az is, hogy a szakszervezet vezetősége és az ellenzék együtt szervezi, a harchoz a szervezetlen és a keresztényszocialista munkások is csatlakoznak. A munkások rendikívül nagy gondot fordítanak a sztrájk szigorú betartására. Sztrájkőrséget szerveznék, járják a várost, a sztrájktörőket megakadályozzák a munka folytatásában. Sok válualkozó a rendőrség segítségét kéri a sztrájkőrség ellen. Erről tanúskodik a magyar királyi rendőrség budapesti őrszemélyzetének a főparancsnokságon kiadott napiparanosa : 390