Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)
Farkas Rozália: Pest megyei építőmunkások életkörülményei a dokumentumok tükrében (1900–1945)
A munkanélküliséget, az egyre nehezebb megélhetési felitételeket a munkaadók gyakran használják fed a munkások megosztására. így az aszódi helyi csoport 1922. augusztus 8^i gyűlésének jegyzőkönyve 48 a MÉMOSZ vezetőségét az alábbi esetről tájékozhatja: A csoport tagjai két bizalmit választottak, majd munkát vállaltak, ideiglenesen 38 korona órabérért. Úgy adódott, hogy két csoportban, különböző helyen végezték a munkát. Két hét elteltével munkaszüneti napon megbeszélést tartott a két csoport és elhatározták, hogy 45— 50 korona órabért kérnek, 45 korona alatt nem folytatják a munkát. A két bizalmi bejelentette a mesternek a követelést, aki 44 koronát ajánlott fel. A bizalmiak ezt — a munkások megbízásának megfelelően — nem fogadták el. Az egyik csoport sztrájkba lépett, míg a másik ugyan megígérte, hogy hét végén leáll, de helyette a többiek háta mögött megegyezett a mesterről. A megegyezés érdekében még azt is engedték, hogy a csoporttól három munkást (köztük az egyik bizalmit) elbocsássak, bár munkájukra szükség lett volna. A többiek 48 korona órabért kaptak. Amikor a helyi csoport vezetősége felszólította őket a sztrájktörés abbahagyására, a munkai elügyeiő segítségét kérték, aki feljelentette a bizalmiakat és a helyi csoport vezetőségét. A sztrájktörő munkások aláírásukkal hitelesítették a feljelentésit. A munkanélküliség aggasztó mértékét jellemzi a m. kir. államrendőrség budafoki és környéki kapitányságának 1924. november 12-i határozata, 49 melyben a budakeszi építőmunkásoktól megtagadja az engedélyt nyilvános építőmunkás-gyűlés tartására. Indoka: „így kellett határoznom, mivel a gyűlés programjába a munkanélküliség tárgyalása van felvéve, a mai nyomasztó gazdasági munkaviszonyok között ezen kérdésnek nyilvános gyűlésen való tárgyalását nem tartom alkalmasnak arra, hogy az amúgy is félizgatott szenvedélyeiket a munkások között csillapíltsa, sőt alkalmas a szenvedélyek további fokozására, s így a közrend veszélyeztetésére..." Vági István a budapesti építőmunkások 1923. júniusi nagygyűlésén a munkanélküliség okát fejtegetve elmondja, hogy míg 1910—1913 J ban — pedig akkor sem volt konjunktúra — 7763 lakást építettek 25 991 szobával, addig 1914— 1918 között teljesen szünetéit a lakásépítés és azóta sem javult lényegesen a helyzet. Az a néhány építkezés, ami folyamatban van, csak kevés munkásnak ad munkalehetőséget és ezek keresetének értékét is csökkenti az egyre növekvő drágaság. A háború előtt az építőmunkások átlagos órabére 70—80 fillér volt, 1923-ban 300 korona, de a háború előtt 10 kg lisztért 2,8 órát, 19234>an 20 órát kellett dolgozni. Ez az életszínvonal 75%-os csökkenését jelenti. Ugyanakkor a munkáltatók haszna nem csökken, az építkezéseknél felszámításra kerülő haszonkulcs : munkabér után anyag után kisebb munkáknál 85% 30% közepes munkáknál 80% 25% nagyobb munkáknál 75% 20% vállalati munkánál ezen felül még 50%. A nagygyűlés határozati javaslata megállapítja, „hogy a közszükségleti cikkek, valamint a ruházati beszerzések legszükségesebb részeit a mai munkabérekből beszerezni az építőmunkásság nem tudja. Mindennek az ára az aranyparitásnak megfelelő, ezzel szemben a munkabérek egyharmad alatt vannak, amely 378
