Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Reznák Erzsébet: Tanítók és iskolák Cegléd külterületén a Horthy-korszakban

lása a Csele patakban, Mátyás királlyá választása, a vérszerződés, a tatárjárás, Dugovics Titusz és a törökök. Az osztályokban mindenütt volt katedra is. A padokban kezdetben hatan ültek, aztán ezeket apródonként kicseréltük, kétszemélyesekre. A tanyasi tanító csak akkor végezhetett eredményes munkát, ha szorgalmas, pontos, lelkiismeretes, de legfőképpen jpéldamutaitó ember volt. Géczi Jánosné 1911. április 17-én születtem Ócsán. Édesapám és édesanyám is tanító volt, az ócsai katolikus iskolában tanítottak. Heten voltunk testvérek, én vagyok a legöregebb. Az elemit is Ócsán végeztem, de nem a katolikus, hanem az állami iskolában, anyáék nem akartak tanítani, úgy gondolták, jobb, ha idegen kézben leszek. Még az első polgárit is itt végeztem. Az anyai nagyszüléim Cegléden éltek, a nagyapám nyugalmazott községi jegyző volt. Tekintettel arra, hogy őket gyámolítani kellett, hozzájuk költöztünk. A katolikus iskolában éppen akkor .megüresedett egy állás, apa beadta a kérvényét és őt választották. Anya ekkor már nem tanított, néki elég volt a nagypapa, nagymama és a gyerekek gondja. 1922-ben kerültünk Ceglédre, litt fejeztem be hát a polgárit is. A négy polgári után jelentkeztem a cinkotai állami tanítóképzőbe, de nem vettek föl, nem is emlékszem rá, miért utasítottak el? Itthon maradtam, megállapodtunk anyáékkal, hogy majd itthon segítek. A következő évben, 1926-ban ismét kérvényeztünk és akkor bekerültem. Katolikus képzőbe nem szívesen mentem volna: többet is kellett fizetni, meg állami polgáriban végeztem, állami tanítóképzőt választottam. A cinkotait elég jó hírűnek tartatták, valóban igen magas színvonalú oktatás folyt benne. Ez tulajdonképpen a pozsonyi képző volt, amit Pozsony elcsatolásakor idetelepítettek, a Magyar Gazdasszony Képző Intézet épületébe, Tabódy Idának hívták az igazgatót, még Pozsonyból ő járt át Bécsbe, ő tanította magyar nyelvre Zita királynét. Csillagkeresztes hölgy volt. Hozzánk is nagyon sok vendég járt: tankönyvírók, főigazgatók, a főhercegi család tagjai. Olyankor mindig ünnepséget tartottunk: sorfalat álltunk, üdvözöltünk, műsort adtunk — megtanultuk, hogyan kell viselkedni. Ide nem csak az egészen egyszerű emberek lányai jártak, még grófnő is tanult velünk, Hallév Judit. Persze, gazdagok ők sem voltak. Aztán polgármester, tanfelügyelő, polgári iskolai tanár, tanítónak a gyerekei. Alispán, jegyző, tisztviselő lánya is járt velem., de szegény parasztoké is. Harmincketten voltunk az osztályban. Teljesen egyformában jártunk: matrózblúzban, fekete szoknyában, nyáron meg csíkos ruhában, ez öt évig is kitartott, ha ki nem nőttünk belőle. Parádés alkalmakkor a „pozsonyi blúz"4t viseltük. Ez egy aránylag nem régi divat szerinti, ráncos, darázsolt nyakú és ujjú, elől „pozsonyi" hímzéssel díszített darab volt. Bár nem imádtuk, de nagyon szép volt, ahol mi megjelentünk ebben, az emberek megbámultak bennünket! Február 11-én tartottuk a „Pozsonyi Nap"-ot. Nem is tudom pontosan: ezen a napon csatolták-e el Pozsonyt, vagy akkor költözött el a képző? De ilyenkor mi egész nap ünnepeltünk. Volt egy nevelőnőnk, Adél néni — valóságos királyi termet —, aki ezen a napon: mindig fekete gyászfátyollal letakart brosst viselt. Egyébként nagyon kedves és otthomias volt ez a képző. Minden hálóban 347