Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Farkas Péter: Diákéletmód Nagykőrösön a kiegyezés előtt

Ez az életrend valóban nem változott korszakunk végéig, legfeljebb módosult és szelídült. A módosító tényezők legfontosabbika az életmódot meghatározó elvek átalakulása, a magyarnyelvűség bevezetése, az állandó tanárok szegődtetése és a természettudományok befogadása. Fontos módosító körülmény az is, hogy már 1689-ben megkezdődött az alapítványtévők támogató felsorakozása, s a diákok eltartása a szülőket terhelő kötelezettségek mellett mindinkább ezekre az alapítványokra hárult, bár az alkalmankénti alamizsnákérésről még az 1846-os törvényekben is szó esik.

93 Feltétlenül meg ikelű említenünk a korszakra jellemző változások sorában a nagy tanáregyéniségek vélhető, de nem igazolható hatását. Kiemelkedő hatású professzornak kell tartanunk többek között Hány oki Losonczi Istvánt (Nagykőrösön 1741—1769), az egykori utrechti diákot, a híres-nevezetes Hármas kis tükör szerzőjét, aki a magyar nyelv iskolád elfogadtatásának ds bajnoka lett e művével.

94 Nem kevésbé volt fontos személyisége az iskolának Nánási Fodor Gerzson (1793—1815), aki egyebek közt genfi és párizsi diák volt, tanárként pedig Debrecenben Csokonait is tanította, s magyar jakobinusként börtönt is járt.

95 S ha már Csokonait emlegettük, nem hagyhatjuk ki a sorból Háló Kovács József nevét, aki nagykőrösi lelkésziként irányította az iskolát 1791 és 1815 között, s akiről valóban Gsökonai is szépen emlékezett meg, mint egykori debreceni tanárairól.

96 Többet sejthetünk Balogh Mihály (1808—1833) professzor gyakorlati hatásáról, akiről legalább azt pontosan tudjuk, hogy az iskolai színjátszásnak feltétlenül híve volt.

97 A diákszínjátszásról magáról sajnos nincsen adatunk. Annál inkább tudunk arról, hogy sárospataki minták nyomán Nagykőrösön is megindult az önképzőköiri munka 1843—44-ben, mégpedig kétségtelenül Szigeti Warga János hatására.

98 Mindent egybevetve a diákéletmód szempontjából azt kell látnunk, hogy a diákok feltétlenül keresték a hagyományoktól eltérő megnyilatkozások lehetőségét. Közben eltartásuk a városról, illetve az egyházról — az irányító szerep megtartása mellett — mindinkább a szülőkre és a különböző alapítványokra, stipendiumokra hárult, ugyanakkor, legalább a törvényekhez ragaszkodó irányító szervezetekben élt a nosztalgia a régi coetus szellem iránt, de már felbukkant a közvetlen tanári irányítás lehetősége és igénye ds. Másként fogalmazva a dolgot, azt kell mondanunk, hogy a diákság e korszakban indult meg azon az úton, melynek eredményeként elvesztette a reformáció kezdetére jellemző jogállását. Akkor, a kezdet kezdetén a protestáns diákság a reformáció mozgalmainak nélkülözhetetlen eleme volt. Nem az ifjúság egy csoportjának tekintették a diákságot, hanem a reformációért, majd később a protestáns autonómiáért, a magyar autonómiáért küzdők egy csoportjának. Megkönnyítette ezt az álláspontot az, hogy a diáklét végeredményben nem volt életkori korlátok közé szorítva, s az is, hogy a diákságnak minden színvonalbeli engedmény nélkül része lehetett például a zsinatok ügyintézésében. Valójában kivételes esetnek számított az is, hogy némely iskolákban felnőttek irányították az életet — legalábbis tanulmányi szempontból —, hiszen a legtöbb iskolában nemcsak diákönkormányzat létezett, hanem előbb kivétel nélkül, utóbb nagyobbrészt maguk a tanárok is diákok voltaik. Mindezek eredménye az volt, hogy a diákság mintegy felnőtt jogú csoportként illeszkedett a protestáns mozgalmakba, s ez a jogállás határozta meg életmódját. Ennek az életmódnak pedig az elkülönülés volt a lényege, tükrözve a protestantizmus, jelen esetben a kálvinizmus ideológiáját, s célja a tanulás volt abból a meggondolásból, hogy a kálvinizmusba beilleszkedni akarónak nincs is más válasz313