Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Asztalos István: Oskolatanítók a Galga mentén

zők biztosították az utánpótlást, és most már egyfajta „túltermelés" is képződött, úgy válogattak, ós csak a megítélés szerint legjobb tanítókat 'alkalmazták. A tanítói állás fontosságára utal a következő megállapítás : „ ... hazai iskolarendszerünk XVI. századi korszerűsödése a reformáció eMenfoirmációs küzdelmek keretében történt, azzal a következménnyel is járt, hogy az iskolaügyet mindegyik felekezet egyházi, vallási ügynek tartotta. Az iskolát ettől kezdve felekezeti intézménynek tekintették, a tanító, az iskolarektor a pap vezetése és felügyelete alatt az egyházi közösség alkalmazottja, legfőbb feladata a vallásosság elmélyítése az iskolán, az oktatáson^nevelésen keresztül."

55 A XVII. század elejétől, Pázmány Péter fellépésétől a római katolikus egyház egyre nagyobb figyelmet fordított az iskola és az iskola által elérhető nevelés felé.

56 Az 1634-es nyugat-magyarországi canonica visitatio szerint 40—50 házas, 2—300 lelkes falunak már volt iskolája, tanítója.

57 Hasonlóan jártak el a protestánsok is. A XVIII. században jelentős változások történtek az ország népesség-összetételében, így a vallási megoszlásban is. Ezzel egyidőben III. Károly a római katolikus vallást államvallássá nyilvánította (Carolina Resolutio — 1731), egyben a protestánsok jogait jelentősen korlátozta. Ez mind a reformátusok, mind pedig az evangélikusok ellenállását kiváltotta. Az iskolai ügyeiket is maguk intézték, nem engedték meg az államhatalomnak a beleszólást. Mindezeket csak úgy tudták megvalósítani, hogy az ortodox papi vezetés mellett egyre nagyobb szerepet, teret engedtek az egyházak irányításában a világi elemeknek, akik elsősorban a tehetős köznemesség tagjai közül kerültek ki. A Gaiga vidéke három birtokos családja, a Prónayak, a Podmaniczkyak az evangélikusoknál, a Rádayak a reformátusoknál, nemkülönben azok a családok, akikkel rokonságba kerültek (pl., Radvánszkyak, Fáyak stb.) meghatározó szerepet játszották a protestánsok életében, küzdelmeiben a XVIII. és XIX. század folyamán. Tehát az egyházi vezetés mellett a világi is közreműködött a tanítók kiválasztásában, arai а mi esetünkben, éppen а fent elmondottak alapján, igen jelentős tényezőnek bizonyult. A római katolikus iskolák és tanítóik számára az I. (1777) és a II. (1806) Ratio Educationis a meghatározó, míg az evangélikusoknál a különféle zsinati határozatok, kánonok. Mindkét vallás megegyezett abban, hogy a falusi iskolákban a tanító erős. munkabíró, buzgó és engedelmes keresztényeket, valamint jó földműveseket, városok esetében iparosokat neveljen. Az evangélikus tanító személyére vonatkozóan pl. a rózsahegyi zsinat (1707. ápr. 3—10.) merőben más intézkedést hozott, mint a zsolnai zsinat (1610. márc. 28—30.) határozatai. Ezután még ruházkodásában is megkülönböztették az egyházi személyeket.

58 A tanítókat pedig nagyobb fegyelemre intették. Az 1791. szept. 12.—okt. 14. közötti pesti zsinati kánonok részletesen foglalkoznak az iskolamesterek és kántorok kötelességeivel (54—66. kánon). Ezek szerint vallással ellenkezőt ne tanítsanak, kerüljék a fényűzést a ruhában, ezt tiltsák meg a tanítványoknak is. Ne mulasszák el ok nélkül a tanórát és ne hosszabbítsák meg a szünetet. Az egyházi felsőbbségnek engedelmeskedni kötelesek. Az iskolamester az egyházban a lelkész munkatársa, tehát imákkal, sőt szentbeszédek tartásával is helyettesítse. Bár ezeket a kánonokat sokan vitatták — talán éppen a felvilágosodás eszméinek kicsengése miatt —, továbbá a királyi szentesítés is elmaradt, ám a gyakorlatban érvényesült.

59 Végül az 1891—93. évi zsinaton közölt egyházi alkotmány leszögezi: 155. §. „Az egyház minden tanárától és tanítójától az állásra képesítő oklevél mellett erkölcsileg feddhetetlen 261