Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Kocsis Gyula: Egy mezővárosi család gazdasági-társadalmi törekvései Cegléden (1730–1930)

ból rekonstruálható leszármazásrend képezte a vázat, amelyet a többi forráscsoportból származó adatokkal lehetett élettel többé-kevésbé megtölteni. A vizsgálatra kiválasztott család közös őse az 1720^as években költözhetett Ceglédre. Az 1715-ös és 1720-as országos és az 1724. évi megyei összeírásokban még nem található, de egy 1730-as dézsmajegyzékben már jelentős mennyiségű gabonatermését írták össze.

4 A dikális adózás céljára készült vagyoinösszeírások sorozatában 1733-tól (ebből az évből maradt fenn az első a városi levéltárban) a személy, illetve az 1770-es évektől elterebélyesedett család 1849-ig folyamatosan megtalálható.

5 Az 1730^as években az István nevű közös ős vagyoni helyzete ingadozó, a 4 ökrös gazdától a zsellérig. Ez az ingadozás — az összeírások rovatainak következetlenségén túl — azt is jelzi, hogy a mobilitás a mezővárosi társadalom alsóbb rétegeiben elég nagy. Ebben az időszakban a város évi cenzust fizetett a földesurának, a jobbágytelek nagyságát, a telek birtokosait urbáriumokban nem rögzítették. Az 1740-es évek közepétől vagyoni helyzete — kisebb ingadozásokkal — stabilizálódik (4—6 ökrös gazda). Az 1740-es évek végén (1748—1751) valamilyen ipari foglalkozást (feltehetőleg molnárságot) is űzött. 1786-ban, 83 éves korábian halt meg, ekkor 3

Д telket birtokolt (lásd 1. sz. táblázatot).

6 Istvánnak feltehetőleg 4 fia volt, akik megérték a felnőttkort és a későbbi ágakat, amelyek vagyonilag is különböztek egymástól, ők alapították. (Ebben az időszakban az anyakönyvek az anya nevét nem írják, sőt sokszor még a született gyerekét sem.) A családot alapító közös ős feltehetőleg kétszer nősült. Az első két fia István és János az első feleségétől, míg Ferenc és Mihály a második feleségétől származott. A legidősebb fiú, szintén István (1735—1800), felesége Szegi Sára, 1765-től házas zsellérként található az összeírásokban, ö földet egyáltalán nem örökölt az apjától, hanem feltehetőleg készpénzzel fizették ki a részét, illetve molnármesterséget tanult. 1800-ban bekövetkezett haláláig szárazmalmot, pálinkafőző üstöt birtokolt és kereskedéssel is foglalkozott. István 1796-ban 2

/8-ad telek földet is szerzett. Az ő leszármazottai a XIX. század elején malomtulajdonosok és iparosok voltak, de a felnőtt férfiak gyakran bekövetkezett korai halála miatt ez az ág gyorsan elszegényedett, tönkrement. A század közepén még az iparosok legszegényebb rétegéből is lecsúsztak a napszámos zsellérrétegbe. Még az 1864-ben felosztott legelőkből megkapott zsellérilletményben sem tudták megkapaszkodni. István gyermekei közül két kivétel volt, az 1775-ben született Ferenc (í. VI.), akit apja református lelkésznek taníttatott. Északkelet-Magyarország több községében volt lelkész, utolsó állomáshelye Hejőszalonta volt. Ferenc fia, József, pedig orvosegyetemet végzett, majd Aradon működött (í. VI. A). József fia, Kálmán (I. VI. Al), a késmárki gimnáziumba járt, majd Budapesten gyógyszerészetet végzett. Ö volt a Gyógyszerészeti Hetilap szerkesztője, a Gyógyszerészeti Közlöny -megalapítója és tankönyvet is írt. Ez az ág teljesen elszakadt Ceglédről, de bizonyos mértékig figyelemmel kísérte az itt maradt rokonok sorsát. Kutatásaim során felkerestem az orvos József dédunokáját, aki a családi iratok között a polgármester Csurgai Mihályra (M. VI. B. 7) vonatkozó XIX. század végi feljegyzést is mutatott. Ezen István másik fia, akinek sikerült a család gazdasági, társadalmi helyzetét megőrizni, János volt (í. II.). Ö 1794-ben, házassága után 9 évvel, található először önálló gazdaként a dikális összeírásokban, ekkor még házas zsellérként. 1796-ban Vs-ad telek földet szerzett (lásd a 3. sz. táblázatot). Néhány év leforgása alatt tovább gyarapította a családi vagyont, 1811-ben már féltelkes gazda volt, és 2 kapás szőlőt is 144