Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985)

Egy középkori kulturális központ a Pilisben (konferencia) - Valter Ilona: Ciszterci monostorok kutatása

oklevél szerint — a monostort erődítéssel vette körül. 10 Majd halála után a né­met Scholl Henrik irányította a monostor életét, 1489-ben bekövetkezett halá­láig. Ő volt az apátság utolsó szerzetes apátja. 11 Mátyás király a Szécsieket ha­talmaskodásaik miatt megfosztotta kegyúri jogaiktól, de később visszaszerez­ték azt, és 1528-ig bírták az apátságot. A Nádasdi apát által megkezdett erődí­tést továbbfejlesztették. 1556-ban, amikor Szécsi Margit fegyveresen visszafog­lalta a monostort és végleg elűzte a szerzeteseket, az már ágyúkkal, puskákkal, lőszerrel felszerelt erősség volt. 12 A XVI— XVII. században végig „castellum"­ként szerepelt és birtokosai: a Szécsi, majd a Zrínyi, az Ortenburg és a Batthyányi családok a török támadások elleni végvárrá építették. 1984 nyarán megtaláltuk az apátsági dombot körülvevő várfalat, mely téglából épült, 1,70 m széles és a sarkokon rondellák és bástyák erősítették. Bocskai csapatainak közeledtére 1605-ben a Gotthárdot akkor bíró Tieffen­bach császári kapitány kiürítette az erődöt és felrobbantatta annak egész északi részét. 13 A román kori templom romba dőlt. A XVII. századi birtokosok okle­velekkel bizonygatták, hogy helyreállították a lerombolt épületeket, körülár­kolták, megerősítették az apátságot. A templomot nem építették újjá, az romo­sán állott. 1/; Az apátsági birtokot és a címzetes apáti méltóságot 1675-ben Széchenyi György kalocsai érsek szerezte meg. 1677-ben újjáépíttette a felrobbantott templomot és Szent Gotthárd tiszteletére szentelve plébániatemplommá tette. 15 Ez ma „magtártemplom" néven ismeretes, ui. visszatelepült ciszterciek a nagy barokk templom felépítése után 1787—1790 között magtárrá alakították. 1734-ben új korszak kezdődött az apátság életében. A heiligenkreuzi cisz­terci monostor új adományképpen megkapta az apátságot és birtokait. Robert Leeb apát szerzeteseket telepített újra ide és megkezdte az apátság újjáépíté­sét. A barokk épületegyüttes terveit a neves osztrák építész, Franz Anton Pil­gram készítette el. A kolostort 1740-ben kezdték építeni, a templom 1748— 1769 között készült el. 16 A magtártemplomtól délre helyezkedik el a barokk épületegyüttes, melynek építésekor a castellumot — és vele a középkori apát­ság déli részét — lebontották. Egységes program szerinti, páratlan értékű ba­rokk együttes jött itt létre. 1971-ben kezdtük meg, majd 1972-ben folytattuk a középkori apátság fel­tárását. Az akkori elképzelések szerint ui. ide, a két templom közé kívánták felépíteni a nagyközség művelődési központját, mintegy befejezve a Pilgram által tervezett, de fel nem épített északi kolostorszárnyat. A programterv elké­szítésével a BME Építészettörténeti Tanszékét bízták meg, Zádor Mihály irányí­tásával. Ennek előkészítéséül vált szükségessé a középkori monostor helyének pontos rögzítése. Egy 1734-ből származó akvarell a magtártemplomtól keletre jelölte a kö­zépkori romokat. A kutatás igazolta azon feltételezésünket, hogy az 1677-es templom a középkori falakra épült rá. A magtártemplom sekrestyéje — mely a szentély déli oldalán állt — korábbi, mint maga az 1677-es templom. Keleti falának külső oldalán, középen egy lefaragott pillér nyomait figyeltük meg, fe­lette boltozatnyom látszott. A pillér folytatásaként 0,97 m széles, kváderkövek­ből rakott falat találtunk, rajta „in situ" román lábazatot. A sekrestye keleti falának belső oldalán egy elfalazott kettős félköríves fülkét találtunk, melynek déli vállkövére támaszkodóan boltozat lenyomata látszott. E kettős fali fülke a középkori apátság armáriuma volt, a fölötte levő boltozatnyom a kerengő bol­tozatát jelöli (1. kép). A középkori ciszterci monostorok közül az L'Escale-DieuHÍ 565

Next

/
Thumbnails
Contents