Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985)
Jakus Lajos: Damásd vára „az pogány ellenség torkában”
Zádory 1627. december 30-án kelt levelében a nógrádi harmincadhivatali tisztségre Szilády György deákot ajánlja a Kamarának: „Méltónak ítélem és tartom az őfelsége szolgalatjára és gondviselésre . .. szorgalmatos, gondot viselő őfelsége jövedelmére." Összehasonlítva a többi harmincadossal, náluk előbbre tartja. „Nem tékozló, gondviselő ember, miolta én Vácrul kijöttem ennek mását nem láttam." Ez utóbbi szavaiból arra következtetünk, hogy együtt szolgáltak azon időtől Damásdban. Zádory levelének végén közli: „Ide semmi új hír nincsen, mostan budai basa, egri ment azt a mezőt látni, aholott egyszer török császár hadával megharczoltunk volt, igen lator nyughatatlan ember." 74 A mező, melyről szól, a mohácsi csatatér lehetett, melyet a törökök szívesen felkerestek, egykori győzelmük színhelyét, ahol rendszerint tábort ütöttek. Jobbágy telepítések. A magyar és török földesurak abban egyetértettek, hogy a kétfelé adózó jobbágyaik maradjanak helyükön. A magyar végvárakba menekült jobbágyokat földesuraik visszakövetelték az elmaradt adójuk miatt. Olyan példát is tudunk, amikor a magyar végbeliek hódolt területről erőszakkal telepítettek váraik alá jobbágyokat. Damásd alá 1629-ben csak egy család került így, mégis Ameth esztergomi bég azonnal panaszt tesz Koháry Péter vicegenerális kapitánynak: „Hajdú avagy katona senkinek falujából az jobbágyot erőszakkal ne vigye, az ki mind a két Pártra adózó és szolgáló jobbágy. De az Nagyságtok Pártjául valók ahoz az vígezíshez nem akarják magokat tartani, mivel a damásdi kapitány az elmúlt napokban egynehány hajdúit éjei reájok küldeni, hatalmas császárunk Registromában iratos jobbágyát mind feleségivei, gyermekeivel minden portékájával együtt Damásdba vitette . .. , nem tudjuk hogyha a damásdi kapitány a Nagyságtok akaratjábul avagy csak a maga fejitül cselekedik, mivel a jobbágy soha sem hajdú sem katona nem volt, hogy azért vitték volna el." A bég kéri Koháryt, hogy a damásdi kapitányt büntesse meg, ha feje után cselekedett, a jobbágyot pedig marhájával küldesse vissza. 75 Kérésének aligha lehetett foganatja, mivel Zádory egy Damásdról korábban elköltözött jobbágyot vitethetett vissza. Olyan példa inkább akadt, amikor magyar földesurak egymástól visszaszerezték elidegenített jobbágyaikat. Dóczy István volt váci főkapitány Tordáról és Tótfaluról a Szentendrei-sziget két kincstári falujából öt jobbágyot vitt a Pilis megyei Biára. Czétényi János váci főharmincados örökli Biát, az odatelepített jobbágyokkal, ámde „azoknak némelyek örömest vissza jönne helyekre, nem volna-e méltó minekünk is azokat Czétényitől hazakérnünk" — javasolja a Kamarának a sziget falvainak ispánja, Vörösmarty Mátyás. 76 Zádory nemcsak Bethlennél lehetett megbízható, de a királyi udvarnál is kegyben állt, mert 1628-ban Konkoly Pállal együtt nádori adományban részesült: megkapták Nagybócsa és Köncsög pusztát. Később mindkettő Zádory Juditra szállott. 77 Török és magyar sérelmek 1630-ban Koháry Péter újvári főkapitány és Eszterházy Miklós nádor panasszal fordul Amhat budai szandzsák béghez a törökök által közelmúltban elkövetett rablások, támadások miatt. Amhát válaszában megokolja, hogy a Damásdhoz közeli Szőgyén nem akart nekik adózni, mióta ott palánkvárat építettek a magyarok, ezért zálogot vett rajtuk, 28 lakost magukkal vittek. A bég állítása szerint a zálogot megbosszulva a magyarok Párkány ellen támadást intéztek. „Azzal sem elégedtek, hanem Damásdrul a Dunán hajóval 520
