Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985)

Feld István: Újabb kutatások a solymári középkori várban

éveire gondolunk. A vár — szemben a XIII. században kedvelt magas, nehezen megközelíthető sziklacsúcsokkal — egy viszonylag alacsony, a környezete felett alig uralkodó, de mégis jelentős természetes védelmet nyújtó dombon épült fel. Első formájában jelenlegi tudásunk szerint egy mintegy 30X80 m-es területet kerítő, a dombperem szabálytalan formáját követő, nyújtott ovális alaprajzú övezőfalból és az ahhoz támaszkodó, a terület északi részének közepén elhelyezkedő, viszonylag kisméretű — 9X17 m-es — lakóépületből, középkori szóhasználattal palotából állt.

33 A körítőfal délkeleten megfigyelhető szabálytalansága egy, még ismeretlen formájú védőműre utalhat, mely azonban a terepviszonyok miatt nem függhet össze a vár bejáratával. Ezt inkább az északkeleti részen kereshetjük, ahová a mai felvezető út érkezik. Bizonyára egyszerű, magasabban elhelyezett nyílás volt csupán, mint ez a legtöbb XIII—

XIV. századi várunknál megfigyelhető.

34 Igen valószínű, hogy a várat eredetileg a széles keleti sáncárkot áthidaló fahídon lehetett megközelíteni. Az övezőfalból semmi sem maradt ránk az egykori járószint felett, de a palota falaiból is csak a pincerész nagyobb részletei kerültek elő. A déli részen közel vízszintes várudvar észak, illetve északkelet felé erősen lejtett. Ezt a természetes lejtést kihasználva alakították ki a lakóépületet: az északi, mélyebb részen építették meg a pincehelyiséget, melynek egyszerű bejárata keleten, a várfal mellett nyílt, ide lépcső vezetett a várudvarról. Az épület teljes hosszát és szélességének jelentős részét elfoglaló pince aknás szellőző-, illetve bevilágítóablakai kelet, illetve dél felé nyíltak. Ez utóbbiak arra utalnak, hogy az ide kapcsolódó, az udvar szintjében elhelyezkedő két igen keskeny „helyiség" — melyekből alig félméteres falak maradtak ránk — lépcsőt vagy tornácot foglalt magába. így tulajdonképpen a lakótér a földszinten a pince nagyságának felelt meg, s nem kizárt még egy emelet megléte sem.

35 Ez utóbbi terekről azonban semmi közelebbit nem tudunk, a nyílások keretezéséből csupán egy igen egyszerű, konzolos töredék ismert. Valószínű, hogy már a XIV. században egyszerűbb — valószínűleg fából készült — épületek támaszkodtak még a várfalakhoz, melyekben az őrség és a szolgák szállásai, a raktárak, konyha, műhelyek kaptak helyet. Ezekről azonban közelebbi tudomásunk egyenlőre nincsen. Lehetséges, hogy már ekkor elkészült a déli várfal melletti kút is. Ennyit tudunk arról a várról, mely a XV. század első éveiben a király birtokába jutott. Zsigmond és felesége voltak a leghosszabb ideig a vár birtokosai, akik — ha nem is végeztek itt jelentősebb átalakításokat — bizonyára átformálták a palota belsejét. Erről a vár délkeleti részének vastag feltöltési rétegéből — mely emellett még igen gazdag eszköz- és cserépedényanyagot tartalmazott a XV. század első feléből—közepéről — előkerült, a budai várból ismertekkel megegyező mázas kályhacsempe-töredékek tanúskodnak. A belőlük rakott díszes kályha vagy kályhák a lakóépületben állhattak, más helyiségeket az egyszerűbb tál alakú és kerek hagymafej formájú kályhaszemekből rakott alkalmatosságok fűtöttek. A következő jelentős birtokos a Garai család volt, az ő idejükben történt meg a vár délkeleti, eredetileg mélyebb részének feltöltése az udvar középső részének szintjéig. Ekkor került földbe az említett leletanyag, így az ekkor már szétbontott Zsigmond-kori kályhák töredékei is. Ez a munka valószínűleg egy nagyobb építkezéssel állt kapcsolatban, ugyanis a bronzkori telep jelentős részét is megbolygatták ekkor. Erről közelebbit nem tudunk, de nem kizárt, hogy ekkor ítezdték meg a palota nyugati oldala mellett annak a nagyméretű, több 458