Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Dusek László: Tápiószentmárton, Tápióbicske és Pánd szociográfiai és gazdaságföldrajzi változásai

A telkeket a legtöbb helyen körbeültették szorosan a mezsgye mentén fával. Elsősorban a viszonylag gyorsan növekedő és nagyon sokfélére felhasználható akácfával (szerszámnyélnek, épületfának, akolnak, oszlopnak, szőlőkarónak, tűzrevalónak stb.). Egy-egy telek körül 100—150 db akácfa is volt (28., 30. és 32. ábra). Nagyobb telkeknél előfordult az is, hogy a telkek végében „kiserdőt" is ültettek ugyancsak akácfából (34. ábra). Tehát nagyobb méretű zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztés a magasra növekedő fák árnyéka miatt sem igen lett volna eredményes. Legfeljebb néhány sor burgonyát, esetleg tököt ültettek. Viszont gyakori volt, hogy a telek hátsó részébe telepítették az évelő tormát és csicsókát. 6.2. A TELKEK ELRENDEZÉSE ÉS HASZNOSÍTÁSUK A TERMELŐSZÖVETKEZETEK MEGALAKULÁSÁTÓL NAPJAINKIG 1960-ban megalakultak Tápiószentmártonban is a mezőgazdasági nagyüzemek, s ez a „klasszikus" paraszti gazdálkodás végét jelentette. Ennek, az egész ország paraszttársadalmát közvetlenül érintő változásnak a paraszti élet minden területén előbb-utóbb meg kellett mutatkoznia, így a telekhasznosításban, -elrendezésben és a melléképületek kihasználtságában is. Az egykor féltett különféle gazdasági felszerelések, eszközök közül a kocsikra, a vetőgépekre a közös gazdaságoknak néhány évig szükségük volt, amíg helyettük korszerűbb eszközöket nem alkalmaztak. A többi eszközt (eke, borona stb.) nem használták, ezért elvitték az ócskavasba, vagy a rozsda végzett velük. A legtöbb paraszti portáról néhány év alatt eltűntek a szalmakazlak, és ma helyettük legfeljebb bálázott szalma van (31. ábra). A parasztok egy része a helyi mezőgazdasági nagyüzemekben kereste meg a kenyerét. Ugyanakkor a parasztok másik része vállalta a napi-heti ingázást, és más településekben kerestek munkát, amiről már volt szó. A termelőszövetkezetekben vége lett a „látástól-vakulásig" tartó munkának, amely az önálló paraszti életformát annyira jellemezte. A mezőgazdasági nagyüzemekben a gépesítés fokozódott, az állattenyésztésben és a növénytermelésben a genetikai forradalom eredményei elterjedtek, így „saját" föld nélkül maradtak a volt parasztok, akik a nagyüzemek kialakulása előtt kora tavasztól késő őszig szinte minden idejüket a szántóföldeken és a szőlőben töltötték, ami miatt a kertre nem sok időt fordíthattak. Másfelől a telek tekintélyes része — mint láttuk —, kellett a rakodáshoz. Mivel a fentiekhez nem kellett már a hely, egyre inkább tért hódított a parasztok (munkások) életében a telekkel való törődés, amit a rossz falusi ellátás miatt is folytattak. Lassanként kiirtották a kiserdőket és a fasorokat. Sokan a telküket beültették szőlővel, gyümölcsfákkal (29., 31., 33., 35. ábra). Később megjelent a fóliás zöldségtermelés (31. ábra), sőt helyenként üvegházak is épültek. A lakosság egy bizonyos rétegénél nagy szerepet kapott a dohánytermesztés, amelyhez igen sok kertet is igénybe vesznek ma is. Ma általánosnak tekinthető a telkek gondos megművelése és többirányú hasznosítása. A legkorszerűbb agrotechnikai módszerek egyre inkább helyet követelnek maguknak a háztáji gazdálkodásban is. Eredményesen használják ma már a sokféle műtrágyát, lombtrágyát és növényvédő szereket. Igényesség 1008