Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Korkes Zsuzsanna: Népi gyógyítás a Tápió mentén

mondanák és a kezelés is hatástalanná válna, ha avatatlanok előtt folytatnák le. Ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy melyek azok a betegségek, amelyekkel specialistához, vagy imádságos asszonyhoz fordultak és melyek azok, amelyeket maguk gyógykezeltek, vagy mondtak rá imát. Egyértelműen nem mondhatjuk ki, hogy pl. csak a sárgasággal, vagy csak a Szent Antal tüzivel stb. mentek el a gyógyító emberhez, mert volt aki ismerte ezeknek a gyógymódját. A gyűjtött adatok alapján úgy tűnik, hogy jóformán csak az újhold imát mondták maguk, ezt majdnem mindenki tudta, míg a többi ráolvasást — részben az előzőekből adódóan — nem ismerték, vagy ha ismerték is, nem alkalmazták. Ez derül ki pl. abból az esetből is, amikor a zsébrés beteget elvitték Üriban az imádságos asszonyhoz, aki Miatyánkot mondott és keresztet vetett rá. Ebből következik egy másik kérdéskör: miért nem mondták el a Miatyánkot, hiszen azt is mindenki ismerte és miért mondták el az új holdimát? Erre egyértelmű választ jelenlegi ismereteink alapján nem lehet adni, mert ha csak azzal magyaráznánk, hogy jobban bíztak a gyógyító ember erejében, tudásában, mint a sajátjukéban, kevés lenne, hiszen akkor mivel indokolhatjuk azt, hogy a szemölcsre viszont ráolvastak maguk is. Ennek a jelenségnek minden bizonynyal mélyebb néplélektani okai lehetnek, melynek kiderítése komolyabb kutatásokat igényelne. Még egy igen szembetűnő jelenségre kell utalni, mégpedig a ma még működő gyógyítók tevékenységében megfigyelhető fellazulási folyamatra. A dolgozat elején részletesen leírtam Szunya Boris néni tevékenységét, aki Űriban gyógyította a szemmel vert kisgyerekeket. Tudományát nevelt fia feleségére hagyta, aki már bizonyos elemeket elhagyott a gyógyítás menetéből, mert már talán nem tartotta olyan lényegesnek és a falu közössége sem ragaszkodott annyira a régi kötött formákhoz. Ez a fellazulás a népi gyógyításnak szinte minden területén megfigyelhető. Ez részben összefügg az életmódváltozással. A fiatalok már nem hisznek a „babonákban", a házi orvosságban, másrészt pedig ma már minden faluban van orvos, vagy egészségügyi intézmény, amely sietteti a népi gyógyítási gyakorlat kihalását. Az a régi szemlélet, hogy „nem mentünk minden bajjal az orvoshoz", már kiveszőben van és ma már csak a legritkább esetben alkalmazzák a jól bevált módszereket. 872