Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Korkes Zsuzsanna: Népi gyógyítás a Tápió mentén

vágy gerjesztő, vérnyomáscsökkentő hatása van, tehát nem véletlen, hogy a magas vérnyomásban szenvedő betegek fogyasztották és a gilisztás gyerekkel is ezt etették. Kiváló hurutoldó hatása miatt itták a fodormenta, pemete, apróbojtorján, kakukkfű, valamint a körömkevirágból készült teát. A ház körül termő növények közül cukorral ízesítve fogyasztották a hagymahajból, vagy a dióhajból készült főzetet. Köhögéscsillapításra és megfázáskor itták a bodza-, akác- és hársfavirágból készült teát, amelyeket sokszor össze is főztek. Néhány betegség gyógyítására többféle növényt is alkalmaztak, mert ha az egyik, vagy a másik nem vált be, nem bizonyult elég hatásosnak, másikat próbáltak. Minél gyakoribb volt valamely betegség, annál többféle szert ismertek a gyógyítására. Talán a legváltozatosabban tudták kezelni a keléseket, gyűléseket, hiszen a sok fertőzéstől hamar elgennyesedett egy-egy megszúrt, vagy vágott seb. A körömméreg, vagy a gennyes sebek kifakasztására használták az útifüvet, a szeder- és a bodzalevelet, a káposztát, a paradicsomot, a tengerihagyma levelét, amelyeket nyers állapotban borítottak a sebre. Többféle betegség gyógyítására használták a tormát. Így a mellhártyagyulladásban, reumában, náthában, vagy a fejfájásban szenvedő betegekre tettek tormaszeleteket, amit előtte ruhába csavartak, hogy a bőrüket ne marja fel. Vesebántalmakra hatásosnak tartották a puszpangot, a ropkát vagy bábaguzsalyt és a cickafarkat. Voltak azonban olyan növények, amelyeket csak egyetlen betegség gyógyítására használták. Ilyen volt pl. a kőrózsa, vagy fülrózsa, amelynek kicsavart levét a fájós fülbe csöpögtették. A szőlő megmetszett levével gyulladt szemet borogattak (Bicske, Kóka), az elreszelt és borban megfőzött vadgesztenyét hasmenéskor itták (Bicske, Süly). Az állati eredetű anyagok közül felhasználták a különböző zsiradékokat, a tejet, a mézet. Sótalan disznózsírral puhították meg az ótvaros gyerek fejbőrét, amit azután könnyűszerrel ki tudtak fésülni. Tiszta zsírral kenték a tallósebet is, majd harisnyát húztak a lábukra, hogy ne fertőződjön tovább. Egy sülyi asszony pedig zsíros ruhával kötötte be a szoptatáskor meggyűlt mellét. A mezei nyúl haját darázsfészekre kötötték, amely megérlelte és kifakasztotta a gennyes sebet (Süly). A kirepedezett sarkot marha,- vagy birkafaggyúval puhították (Ság, Bicske, Kóka). Tejfölös pehellyel, vagy tejfölös kovásszal gennyes sebeket, meggyűlt ujjat, mellet fakasztottak ki. A tejfölbe elkapart háziszappant, finom pelyhet, vagy rozslisztet raktak. Ugyanilyen célra használták a ló- és marhatrágyát is, de ez utóbbit a sarkon levő hólyagra, népies nevén törésre is tették (Kóka, Süly). A bevéresedett szemre aludttejet kötöttek, tejet pedig annak a szájába öntöttek, akiben meggyulladt az ital. Élő állatok közül a Tápió mentén egyedül a piócát használták fel orvosi célokra. Magas vérnyomásos, fej fáj ós betegek tették a tarkójukra. A reumatikus bántalmakban szenvedők is raktak magukra piócát, mert mint mondták: „kiszívta a rossz vért". Űriban a fogfájósok is ragasztottak magukra, kívülre a fájós oldalra tették. Az emberi váladékok közül elsőként említhetjük a vizeletet, amellyel többféle betegséget is gyógykezeltek. Saját vizeletét itatták meg a tüdőbajossal, ugyancsak vizelettel kenték a fájós szemet, amit azután a pöndöly visszájával töröltek meg. Akinek kifújta a kezét, vagy a lábát a szél, az is a vizeletével mosogatta. Rándulásra, ficamra tettek vizeletes borogatást, de vágott sebre, 867