Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Gulyás Éva: Hidelmek, szokások a Tápió mente néhány falujában

dája minden kívánságát teljesíti. Csak úgy lehet tőle megszabadulni, ha elküldik a templomba, oda nem mehet, be és vissza se tér.

16 Átvitt értelemben a vézna gyermekre, asszonyra vagy állatra mondják, hogy olyan, mint a lidércke! „Te lidércke, kiszáradsz már!" — mondják a sovány gyermekre Tápiószentmártonban. Az éjszakai sötétségben feltűnő imbolygó fénypontot Zámpásnak nevezik. „Mint a viharlámpa, olyannal közeledett." Tápiószentmártonban úgy vélik, hogy rossz emberek lelkei, akik megkísértik és megfélemlítik a járókelőket is. Ha imádkoztak, közelebb ment, ha káromkodtak, eltávolodott. A szomszédos területek közül az Ipoly menti falvakban ismerik még erre a jelenségre a lámpás terminust.

17 Kókán a tüzes mérnök, illetve indzsellér képzete ismert, és úgy tartják, hogy annak a mérnöknek a lelke, aki életében rosszul mérte a földet. Halála után is tüzes lánccal kell a földet mérnie büntetésből. A földbe ásott kincs fölött felcsapó láng is a lidérc hiedelemkör tartozéka. Minden hét évben megtisztul, olyankor kék láng csap fel a földből. Ha ilyenkor a sarkához kap az illető, megszerezheti a pénzt, mert fennmarad a föld színén. „A nénémék látták a Hatvani hegy oldalában égett a láng. Elmentek Nagykátára s mikor jöttek vissza a hegy oldalában látták a nagy tüzet. Mikor hazaértek, elhíresztelték, hogy mit láttak. Azt mondták neki, hogy buták voltatok, mért nem kaptatok a sarkatokhoz, akkor megláttátok volna az aranyat, fennmaradt volna. Tisztította magát az arany, azért lángolt." A lélekhit köréből a hazajáró halottra, és a léleklátóra vonatkozó hiedelmeket gyűjtöttük. Széles körben ismert az a hiedelem, hogy a halott lelke éjszaka hazajár. Ilyenkor azt kell mondani, hogy „Minden lélek dicsérje az 2. kép. Bánkódó Krisztus-szobor, talapzatán a keresztre feszítés eszközeivel. Kóka, temető. 1979. 831