Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Barna Gábor: Jeles napok szokásai a Tápió mentén

mosni, mert akkor nem szárad bele a szenny a ruhába, azaz váltás után gyor­san kimossák. Hétfőn utaztak el a férfiak és az asszonyok egy része is Buda­pestre. Keddre már a munkavállalók többsége nem volt otthon. Kedd már a munka napja volt. A mendei evangélikusok nagyböjtben ked­den és pénteken böjti áhítatot tartottak. Szerdát а vallásosabb katolikusok böjtös napnak tartották. Ma már ke­vesen böjtölnek. Péntek ugyancsak böjti nap a katolikusok számára, azaz ma már csak az idősebbek tartják meg, hiszen az egyházi böjti előírások enyhültek. Nagyböjt­ben a mendei evangélikusok részére pénteki áhítat van. A hónap első péntek­jét, az elsőpénteket a vallásosabb katolikusok szokták megtartani. Különösen idősebb asszonyok, akik kilenc egymást követő elsőpénteken gyónnak és ál­doznak, azaz nagykilencedet tartanak. Szombaton fejeződött be а munka. Az emberek délig még dolgoztak a me­zőn. Délután esetleg már csak a fiatalok, akik esetleg szénát hoztak a jószág­nak, előkészítették a takarmányt, az istállót rendbe tették, esetleg egy keveset kaszáltak. Az asszonyok pedig délután kitakarítottak, hogy vasárnapra rend legyen. Ez volt a rend Tápióságon. Ha a szükség úgy hozta, akkor péntekről szombatra virradó éjszaka és szombat reggel volt a kenyérsütés ideje. Egy­10. kép. Templomba induló asz­szony ünnepi viseletben, Űri, 1979. (Fotó: Barna G.) 803

Next

/
Thumbnails
Contents