Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Kocsis Gyula: A Tápió-vidék településtörténete a XII. századtól
megrakott szekér is elfér egymás mellett, a templom körül pedig temetőt. Bizonyára ugyanez a templomtól keletre levő kúria az, amely 1370-ben a per egyik tárgyát képezi. Az 1390. évi osztozás során készült leírás az egész Tápió vidékére általánosítható képét adja a középkori falusi település szerkezetének, a határ használatának. Az osztás során kirajzolódik előttünk а К—Ny-i tájolású templom kapuja előtt É—D-i irányban húzódó utca, két oldalán részben üres, részben lakott jobbágy telkekkel, amelyek sorát É-on a földesurak udvarházai zárják le. A falutól kissé távolabb keleti irányban szintén egy nemesi kúria helyezkedik, valószínűleg az, amelyet 1275 óta már többször említettek. A kúria előtti kis folyót, amelyen malomhely is van, a malomnak a gátja rekeszti el kis tavat képezve, amely a malom vizének tárolásán ikívül a halastó szerepét is betölti. A határbeli földek egy része a község földesurai számára van elkülönítve. Ezeket a földeket részben a XIII. században említett „terrák" helyén említi az osztásról rendelkező oklevél. 1275-ben terra Mada és terra Merkur, 1281-ben terfa Tagadopachia, 1390-ben Silva Tagadó. Tehát a XIII. századi földesúri prédiumok területe a XIV. század végén is a földesúr magánhasználatú, elkülönített „majorsági" birtoka volt. Ezeket a majorsági birtokokat részben erdő (tölgy-, nyár-, fűz- és vadkörtefák) borította, részben pedig kaszálórétnek használták. A majorsági birtokdarabok megf élezése során egyszer sem említettek szántóföldet, ekkor földesuraknak még nem voltak majorsági szántóik. A kaszálórétek nagy mennyisége az állattartás túlsúlyát jelzi a földesurak gazdálkodásában. Az oklevél végén külön kiemelték, hogy a község határában levő szántók, a műveltek és műveletlenek, a legeltetett és a használt mezők („ . .. terra arabiles cultas et incultas campestres pascuales et usuales.. .") a jobbágyok közös használatában maradnak. Ezen mondatból arra következtethetünk, hogy vidékünkön, az ország más területeihez hasonlóan, a jobbágytelkekre kimért szántókat két nyomásban használták és a váltakozva pihenő nyomások területét legeltették. 28 A szántókon és kaszálókon kívül az oklevelekben többször említenek gyümölcsöskertet is, 1275-ben Tápióbicskén, 1274-ben Oszláron és a korszak vége felé, 1513-ban Sőregen is. 29 A TÁPIÓ-VIDÉK ÉLETE A TÖRÖK HÓDOLTSÁG ALATT PUSZTULÁS ÉS ÜJRATELEPÜLÉS A mohácsi csata után a győztes török sereg a Duna jobb partján egészen Esztergomig felhatolt. Az országból való kivonulásuk során viszont a bal parti részen, a Duna—Tisza közén haladtak dél felé. Kétségtelen, hogy a török sereg vonulása során jelentős károkat okozott az útjába eső településekben, de ez nem járt a vidék teljes elpusztításával. A lakosok feltehetőleg elfutottak állataikkal, értékeikkel együtt. Erre utal az is, hogy a török seregben Szegedre érve már óriási volt az élelmiszerhiány és útközben rengeteg ló elpusztult. 30 1529-ben a János király támogatására felvonuló török sereg ismét a Duna— Tisza közén haladt, vidékünkön azonban nem folytak harcok, így jelentősebb kár nem érte a falvakat. Buda végleges elfoglalására a török seréig a Dunántúlon vonult fel, így ez a hadjárat sem hozott pusztulást a Tápió-vidék né87
