Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Nagy Varga Vera: Adalékok a népi faldíszítéshez a Tápió vidékéről

zott két nagyméretű mintát. Kiderült, hogy Bódiné érdeklődik a hímzések és régi minták iránt, ezért gyűjti a •papírokat, (ő így nevezte a furmát.) Az egyik falfestőminta — Annus néni megállapítása szerint — hóvirágos volt, egykor a szobában használatos minta, ezért zöld-fehér színezéssel a szoba falára került. A szoba és konyha festéséhez többféle porfestéket használt: citromsárga, oxidsárga, oxidvörös, fehér (litofon), oxidzöld, ultramarinkék (csillagkék), őzbarna. A porfestékeket puha grunddal keverte össze festés előtt. A falat tésztalébe áztatott darabos grunddal (piktortégla), habarékkal alapozta. A fálfestőmintát általában két vagy négy árral szokták felerősíteni a falra, hogy a minta pontosan illeszkedjék. A mintalap 4 sarkán lyukak vannak (pl. 6—7. sz. kép). Péter Annus néni nem használja az árakat, mert annak helye mindenütt látszanék a falon. Bal kezével a furmát a falhoz szorította, jobb kezével a félbevágott cipőkefével mártogatott a festékestányérba és befestette a mintát (17— 18. sz. kép). A zöld után a fehér színt is ugyanezzel a mintával tette fel, csak egy kicsit vízszintesen elcsúsztatta a zöld színű minta fölött. A búbos kemencét zölddel bepriccölte. A festékbe mártott kefét bal kezébe fogta, jobb kézzel maga felé húzta a kefe szőrét, majd hirtelen elengedte. Vagy jobb kezébe fogta a kefét és bal kézzel priccölt (19. sz. kép). A kemence prímjére a zöld vonalakat egy darab léc mellett, ecsettel húzta meg (22. sz. kép). A kemence felületén a padka fölött és alatt dupla vonallal keretezett fiókokat alakított ki. Semmilyen mérőeszközt nem használt: szemmértékére hagyatkozva, biztos kézzel húzta meg a vonalakat. A fiókokba kiskoszorút tett, a rózsaszínűre festett rózsát bordóval cirmozta. A lénia helyét sem jelölte ki. A gyakorlatlanok ugyanis festékes spárgával megjelölték, kicsapták a helyét festékes madzaggal, és csak azután húzták meg a léniát. A konyhát és a pitvart — régi györgyei szokás szerint — különböző mintával és színnel festette ki (22. és 23. sz. kép). A konyha falát priccöléssel alapozta és szórtan pettyeket tett fel. A berakott masinát barna színű léniákkal díszítette, mintha téglából rakták volna. A kemence tévője fölé festékbe mártott ujjal keresztet rajzolt. A pitvar falát geometrikus mintájú furmával festette ki. A falazat rózsaszín, a minta világoskék színű. ÖSSZEFOGLALÁS A paraszti lakóházak belső falfelületeinek színes festése a népi lakáskultúrának szórványosan vizsgált összetevője. A falfestésre (egyszerűbb falfestési technikák) és a pingálásra vonatkozó adatokat elsősorban a népművészet tárgyaként vizsgálták a néprajzkutatók. Ebből a megközelítésből K. Csüléry Klára véleményét fogadjuk el, aki behatóan vizsgálta a népi díszítőművészet sajátosságait és értékes megállapításokat tett. Legújabb kutatásai szerint а paraszti pingálás, a népművészet egyik műfaja még a XIX. század közepén bontakozott ki. A kézi falfestés mintáit nem tartja rokoníthatónak a helyi stílusú hímzéssel. Véleménye szerint a példa a parasztházak falának díszítésére a magyarországi városi lakások XVIII. századtól uralkodóvá váló, ornamentális falfestése lehetett. A kalocsai pingálásról is határozott véleményt formál. „Az viszont, hogy az újszerű lakásdíszítésre való gyors reagálást nem túl hosszú idő múltán követni tudta az idegen ornamensek helyettesítése, csak azáltal történhetett, hogy 651