Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Nagy Varga Vera: Adalékok a népi faldíszítéshez a Tápió vidékéről

téssel díszített búbos kemence képét is.

ê A kemence felületét függőlegesen tagolja a kétféle mintasor, a kemence prímjén pedig vízszintesen fut a virágkoszorú. A festés háromféle színnel készült, ebből az egyik biztosan fehér. A kemence alsó, padka alatti része díszítetlen, ugyanolyan fehér, mint a szoba fala. (1. sz. kép.) Későbbi elszórt adataink vannak a lakóház falának külső és belső díszítésére. Az 1970-es években figyelte meg Szilágyi Miklós egy lakóház külső, tapasztott falán az ujjal mintázott díszítést Tápiószelén (2. sz. kép). Ráduly Emil egy pándi lakóház külső falának díszítését örökítette meg: a homlokzaton a friss tapasztásba összezárt kézzel benyomott mintát tettek és száradás után bemeszelték (3. sz. kép). Kocsis Gyula 1977-ben készített felvételén egy tápiósági lakóház tisztaszobája látható (4. sz. kép). A festés több színű, patronírozott technikával készült. A szomszédos Jászságból és a közeli mezővárosból, Ceglédről is vannak adataink a falfestés különböző módjaira. A jászjákóhalmi építkezést és lakáskultúrát vizsgálva Horváth Edit is érinti a falfestés témáját. ,,A falakat általában egyszínű festékkel — legtöbbször fehérrel — meszelték, de szokásos volt a kemence körüli pingálás (kiemelés N. V. V.) is. A folyosót meszelték, vagypedig sablonnal díszítették, akkor általában a virágos és geometriai motívumokat használták."

9 Cegléden a lakóházak festésének különféle technikái voltak. A módos gazdaréteg szakiparossal, szobafestővel végeztette a festést. Kedvelték a sötét színeket és dúsan aranyozott mintákat, a mennyezet egy részét is festették. A szegényebb rétegek — elsősorban katolikusok — körében igen elterjedt volt az egyszerűbb falfestési technikák alkalmazása és a patronírozott festés. ,,A szoba falát és a többi épületet is majdnem minden parasztcsalád maga festette, vagy ahogy akkor mondták, pingálta, a piacon vették a lyukacsos mintát, rátették a falra és kefével a mintán mázolták, priccelni is szokták, kefével a falat és a kukoricacsutkát festékbe mártották és lehengerezték a falat vagy festékbe mártott ronggyal benyomkodták, később már szivaccsal, valahányszor mártották, mindig más alak lett a falon ... A kemence oldalát csíkokkal díszítették, ezt maguk is (megcsinálták), csak aki nem értett hozzá, az hívott pingáló asszonyt."

10 (Kiemelés N. V. V.) Az 1907-ben született Danka Balázsné, ceglédi parasztasszony a gyermekkorában szokásos festési módokra emlékezett. Dolgozatához három mintát mellékelt: a kukoricacsutkával hengerezett, a pemzlivel és szivaccsal benyomkodott díszítésre. Kocsis Gyula készített felvételt egy ceglédi tanya (a Cegléd—Tápiószentmárton határában) konyhájának az 1940-es években készült festéséről (5. sz. kép). A ceglédi piacon napjainkban is árulnak falfestő mintákat, sablonokat. A ceglédi Kossuth Múzeum néprajzi gyűjteményében több falfestőminta található, melyeket Hoppal Mihály gyűjtött az 1960-as évek végén (6—10. sz. kép). Az ő gyűjtéséből ismerjük a sablonkészítés munkamenetét és a falfestőminták értékesítésének figyelemre méltóan széles körzetét.

11 A század eleje óta ceglédi mester látta el mintával az Alsó-Tápió vidékét. Vásározott a Jászságban, a közeli mezővárosokban (Nagykőrös, Kecskemét) és a Kiskunságban. A Jászságban és a Tápió vidékén (Tápiógyörgye, Tápiószele) a több lapból álló, több színű (többes) mintát kedvelték, míg a ceglédiek inkább az egy részből álló mintát.

12 641