Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Nagy Varga Vera: Díszített famunkák a Tápi mentén a XVIII–XIX. században
amelyen plasztikus feszület van. A kereszt formája megegyezik a temetőkben állított fakeresztek egyik gyakori változatával. Nóvák L., 1982. 109—110. számú kép. 81 A szakirodalom eddig a fejfa színezését tartotta számon, a sírkeresztekről elvétve: Banner J., 1914. 104. a sírkőszerű kereszteket Jászberényben szürkére, fehérre, a fakereszteket pedig barnássárgára festették. — Kunt E., 1975. 489. Feltételezi, hogy a színek használata általános volt és az egyes színeknek jelentése volt. — Zentai J., 1964. 280. Ezzel ellentétben az Ormánságban több ezer fejfa közül csak 3—4 volt festett. — A keceli (Bács-Kiskun megye) katolikus temető fakeresztjein barna, kék, fehér festés nyomait találtam 1978-ban. 82 Domanovszky Gy., 1981. 52. Véleménye szerint az egyes motívumoknak nincs általánosan elfogadott jelkép értéke. — Hofer T.—Fél E., 1975. 7—8. Az egymással összetartozó tárgyak együttese (amelyeket egy-egy paraszti társadalom az élete köré felépített) mutatja csak meg az őket elrendező, formáló esztétikai elvek rendszerét. — K. Csilléry K., 1980. 745. Ha az egyes népművészeti alkotásokat szétbontjuk díszítmények, motívumok, technikák, tárgyformák elemeire, kiderül, hogy ezek külön-külön széles elterjedésűek. — Jelentős kísérlet történt a népművészet ornamentikájának szemiotikai elemzésére: Lükő G., 1982. — Kizárólag a sír jelek esztétikájáról legutóbb Takács В., 1980. 83 Zentai J., 1964. 283. A kehelydíszítés a márfai temetőben gyakori, ezen kívül az Ormánságban ritka. — Vö. 55. számú jegyzetben: a Duna—Tisza közi fejfákon is előfordul kehely. 84 Lükő G., 1982. 45. a keserű pohár a halál szimbóluma halottsirató énekeinkben és lírai dalainkban is előfordul. 85 Nagy D., 1974. 22. Konkrét származási hely megjelölése nélkül: a lelkipásztornak kelyhet vagy bibliát véstek, az elhunyt foglalkozására utaló tárgyakat. 86 Takács В., 1980. 160. A rozettának mint temetővel és temetéssel kapcsolatos jelképnek a legkorábbi ábrázolását egy 1767-ben készült epitáfiumról, Hajdúnánásról ismerjük. 87 Zentai J., 1964. 282—283. A famotívumhoz sorolja be, de szükségesnek tartja megjegyezni: ez néha nem is fa, hanem virágbokor, amit bizonyít, hogy virágcserépszerű rajzolatban gyökerezik. — Párhuzamát megtalálhatjuk Nagy Dezső adattárában 176. (Diósjenő — Nógrád m.), 220., 222. (Mánd — Szabolcs-Szatmár m.) és 239. (Szamoskér — Szabolcs-Szatmár m.) — Kunt E., 1975. 14. sz. képen a rudabányai (Borsod m.) fejfán a szerző meghatározása szerint életfa látható, de az újabb kutatások szerint (hiv. Hofer T., 1982. 302.) helyesebb erre a motívumra a virágtő elnevezést alkalmazni. 88 K. Csilléry K., 1982. 568. 89 Nagy D., 1975. 631. számú fejfa. 90 Hofer T., 1983. 303. hivatkozik Wust, K. 1970. 91 Nagy D., 1975. 21. ügyesebb fejfafaragók kezén a szomorúfűz füves dombon nő ki. 92 Zentai J., 1964. 283. — második leggyakoribb díszítőelem az elágazó fa — Takács В., 1980. 156—158. a szomorúfűz a Hajdú-Bihar megyei temetőkben a leggyakoribb motívum. — Viski K., 1913. 144. a szolantai fejfákon az 1850-es években. — Lükő G., 1982. 117., 199—202. a kunszentmiklósi fejfákon a szomorúfűz újabb megjelenését a debreceni fejfák hatásának tartja. — Nagy D., 1975. 21. 93 Takács В., 1980. 32—33. 94 Janó Á.—Sólymos E. 1966. Bács-Kiskun m. népművészetéről — Korkes Zs.—Péter L. (szerk.), 1978. a Kiskunság népművészetéről és Lükő G., 1982. — Nóvák L., 1982. Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd népművészetéről, — Szabó L., 1981. Szolnok m. népművészetéről. 95 Szabó L., 1981. 8. 96 Lásd a kötetben Nagy Varga V.: Szolgálók a Tápió vidékéről a fővárosban с tanulmányát. 635
