Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
U. Kerékgyártó Adrien: Népviseleti emlékek a Tápió mentéről
munkába járóknál, majd a falu minden férfiánál — a pantalló szabású szövetnadrág, a kiskabát és a hozzá illő szövetből, klottháttal készült mellény. Előbb csak ünnepélyesebb alkalmakra, majd olcsóbb anyagból hétköznapra is (16. kép). Azonban megtartották — szinte napjainkig — a keskeny lehajtott gallérú inget, de beszereznek már konfekcionált inget is. A nyakkendőviseletet az ingázva hazajáró falusi ember sem vette át (7., 23. kép). A NŐI VISELET Az első felhasználható feljegyzés, amit eddig találtunk, Pánddal kapcsolatos. A pándi születésű dr. Mészáros István, aki 40 évig a község lelkésze volt, könyvében az e század első harmadában bekövetkezett helybeli viselet változásokra is utal. így nehezményezi, hogy eltűnt a század elején még hordott fejkendőviselet, a kerek konty. A nép a „rikító színeket" kedvelte meg. À ruházkodás teljesen átalakult: elmaradt a blúz, az otthonka, az alj és helyettük az egybeszabott ruhát hordták/ 1 ' 2 Ezt a negyvenéves feljegyzést Pándon és más községekben gyűjtött visszaemlékezésekkel, régi fényképfelvételekkel egészíthetem ki. — Elöljáróban a íejviseletre (haj-, tutyiviselet, menyecskefőkötő) talált emlékeket ismertetem. A kerek konty — a 88 éves pándi Mohácsiné emlékezete szerint vasas konty volt, vagyis a hajfonatot a felerősített konty vas köré tekerték, majd fehér gyolcsból való kis főkötővel fedték, ö maga is viselte még az első világháború idejében, és emlékezik, hogy az 1870-ben született anyósa is ilyet hordott. Idővel az asszonyok kontyvasat már nem viseltek, hanem széles kontyfésű köré csavarták a hajfonatukat. Ezt a kerek kontyot és a rákerülő főkötőt hagyták el a 30-as években. — Mivel a fehér főkötő csak a kontyukat fedte, a fényképeken pedig a személyeket rendszerint szemből fényképezték, a főkötőből legfeljebb csak a szélére varrt húzott csipke, mint keskeny csík vehető észre (34. kép). Az adatközlő szerint a középkorú asszony sötét színű főkötőt tett, majd kb. 40 éves korától a főkötő egészen elmaradt s csak kendő került a fejükre. Sajnos főkötőt kézbe adni már nem tudtak. Tápióságon a 68 éves Árokszállási Gáborné Prekop Rozália a mai napig is viseli a kontyvasas kontyot a fehér vászon csipkés szélű főkötővel, amit a konty körül vezetett összehúzó madzaggal erősít a fejéhez. — Ebben a községben az asszonyok haja nem mindig fonva került a konty vas, vagy kanálnyél köré, hanem néha sodorva is. Ha nem volt elég dús a hajuk, sarokra fogott, sodrott zsebkendővel pótolták. — Árokszállásiné fehér főkötőjére a régimódi tutyit erősíti fel. Ez nem más, mint vastag papírral alábélelt, merevített fejkendő, ami nem kerül le a papírvázrói, hanem este egyben emeli le. Tápióságon a sarokra hajtott, Pesten vásárolt „francia kendőt" a tarkón görcsre kötötték, amibe a fiatalasszony a „menyecske ruhához" rózsaszín, vagy kék szalagot is kötött (20. kép). Ez a fajta fejbefedési mód — visszaemlékezés, hallomás szerint — a múlt század végén általános volt. (Én Tápióságon kívül Tápiószecsön és Úriban találtam erre vonatkozó adatot; formai és viseletbeli eltérésükre később térek ki.) Tápióságról való egyik régi fényképfelvételünk. Erről a tulajdonos már csak annyit tudott, hogy 1918 táján készült; a menyecske fején — úgy emlegették neki is, hogy — vasas főkötő van, a fehér vászon hímzéses szélű főkötőre (ennek a fehér csíkja látszik a fényképen) egy ezüstcsipkével díszített, 576
