Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

U. Kerékgyártó Adrien: Népviseleti emlékek a Tápió mentéről

U. KERÉKGYÁRTÓ ADRIEN (Néprajzi Múzeum, Budapest): NÉPVISELETI EMLÉKEK A TÁPIÓ MENTÉRŐL A Tápió mente kisebb-nagyobb községeiben élő lakosság öltözete napjainkig már majdnem teljesen elvárosiasodott. E vidéknek a török kiűzése utáni be-, illetve újranépesülése a XVIII. században, tehát a feudalizmus idején történt. E társadalmi rendszer felbomlása után évtizedek elmúltával is élt azonban tovább a gazdák közt a már beidegződött gazdasági megkülönböztetés : „negyed telkes", „fertályos"; a régi, kevés földhöz jutott zsellérekből pedig idővel ritkán vált gazda, zömében mezőgazdasági bérmunkások lettek. A XIX. században — a fejlődő kapitalizmus korában — kialakult parasztság fogalmában még benn foglaltatott a mezőgazdasággal foglalkozás és az ehhez kapcsolódó életforma és ennek kulturális tartalma is.

1 A XX. század elején a magyarságnak mintegy felét kitevő — bár már erősen tagolt — parasztság a régi hagyományokat, kultúrát nagy vonásokban még őrizte, fejlődésében még mindig lé nyeges szerepet játszott a múlt, ezért jegyzik be az 1925. évben kitöltött közigazgatási tájékoztatási lapokon — Nagykátát kivéve — minden Tápió menti községhez, hogy 1848 előtt „úrbéres község" volt. Az első világháború után, de főképpen a század harmincas éveitől, majd a mezőgazdaság átszervezése következtében s az azzal egyidőben bekövetkezett ipari előretöréssel, a Budapesthez közel fekvő Tápió menti községek férfiai mind többen ingázó munkásokká váltak. Majd idővel a nők egy része is bekapcsolódott az ipari munkavállalásba. A fejlődés úgy hozza, hogy a mezőgazdasági munkánál megmaradtak munkája is mindjobban ipari jelleget ölt. Az újonnan kialakult életforma elfogadásával együtt jár, hogy a régi paraszti életet jellemző szokások elmaradoznak, talajukat vesztik, a régi hagyományoknak még az emléke is mindjobban elmosódik, esetleg külsőséggé válik. Élő hagyományra ma már mind ritkábban bukkanhatunk. . : Ezen az egész területen zömében kisebb kiterjedésű földesúri birtokok voltak, benépesítve úrbéres jobbágy- és zsellérnéppel.

2 (Bél Mátyás külön feltünteti, hogy Kókán, Szentmártonkátán két-két és Nagykátán egy jobbágytelken élő nemescsaládot tartottak számon.)

:! A XVI—

XVII. században a portyák és a folyamatos harcok elől menekülő nép hol — a majd minden község határában megtalálható — közeli nádasokban, hol a sűrű erdőkben keresett védelmet.

4 Előfordult, hogy a török elleni harcok idején két veszélyeztetett község lakói megegyeztek egymással, hogy szükség szerint egymásnál keresnek menedéket, így például a pándiak, hol a környező nádasba menekültek, hol pedig — mint azt a szájhagyomány ma is őrzi — az akkor még népes Zsigerre futottak. A vész elmúltával falujukba visszatértek. A falvak népének más része 545