Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

I. Sándor Ildikó: A lakóház tüzelőberendezéseinek változása száz év alatt a Tápió vidékén

„A nyári végibe tábori kemencét szoktak csinálni. De mán a se divat" (Szentmártonkáta). „Amikor külsőleg alakult a régi épület képe, akkor belsőleg is megszüntették a szabadkéményt, mert otrombák voltak, hogy úgy mondjam. Még nádtetővel elment, de mikor már cserép alá tették a házat, ahhoz már cilinderkéményt építettek. Az már nem bírta volna el azt a füstmennyiséget sem, amit a kemence, meg a szabadtűzhely leadott. Ezért vált szükségessé, hogy megosszák a tűzhelyeket" (vagyis, hogy a nyári konyhába helyezzék át a kemencét és a spórheltet) (Tápiószecső). „Amíg nem volt nyári konyha, addig csinálták a berakott sparheltet a konyhába. Azon főztek nyáron. Most a nyári konyhára már jobban jut pénz, de az a lényeg, hogy el tudunk tüntetni minden piszkot, és a lakásban nagyobb rendet tudunk tartani" (Tápiósáp). A nyári konyhákat nemcsak nyáron használták és használják. Többen télen át is ott főznek. Néha az idős szülők odaköltöznek, átadva a házat a fiataloknak, unokáknak (Tápióság). „Télen öléskor nagyon jó volt a nyári, mert nem lett a lakás piszkos, zsíros" (ott dolgozták fel a levágott disznót) (Mende). A nyári konyhák legtöbbször olyan nagyok voltak, hogy még a vendégeknek is tudtak ott tálalni disznóölés alkalmával, nem kellett a tisztaszobába menni ezért (Tápiószecső). Ujabban szinte mindenütt palackos gázzal főznek a nyári konyhákban is (97. kép), nemcsak a ház konyhájában. Ha éven át ott tartózkodnak, akkor szén95. kép. Konyharészlet. Az asztalsparhelt mögött a kaminajtót eltakarták. Űri. (F.: I. Sándor I., CF 18 367) 515