Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

I. Sándor Ildikó: A lakóház tüzelőberendezéseinek változása száz év alatt a Tápió vidékén

haszontalan volt, annyira rásült a magra, hogy érdemtelen volt" (Kóka). Tepsikbe tették be aszalódni a gyümölcsöt. „Kétszer-háromszor is betettük a kemencébe, de csak egy keveset. Azután még kiterítettük a napra, vagy a padlásra (Tápiószentmárton). Utána házivászonból készült, ritka szövésű zsákba tettük, és felakasztottuk a padlásra" (Mende). „Télen aztán vagy megfőztük, vagy megettük úgy, szárítva" (Tápiószentmárton). Az aszalt szilvát mindenütt gyógyszerként, székrekedés ellen használták. Kölcsön kértek, ha valakinek nem volt. A főzéshez való laskát és lebbencstésztákat gyengén fűtött kemencében szárították, pirították. Három-négy levéllel készítettek egyszerre. A kemence fenekét tollseprűvel tisztára seperték. A nyújtófára feltekerve benyújtották a kemencébe, ott leterítették. Nagyon vigyáztak rá, hogy meg ne égjen, csak éppen piruljon. Mikor készen volt, összetördelték, és ritka szövésű vászonzacskóba téve levegős helyre fölakasztották

69 (Tápiószele, Tápiógyörgye, Pánd, Tápióság). Pándon a kemencében szárították a kocka- és metélt tésztákat, csak miután elmetélték, tepsikben rakták be a kemencébe. Úriban a lagzis házban, ahol nagy mennyiségű tarhonyát készítenek, befűtenek gyengén a kemencébe, úgy pirítják meg. A kemencében való főzés, sütés szokása a berakott sparhelt szobába kerülésével maradt el fokozatosan. Sokkal kényelmesebb volt a kemence által is fűtött meleg szobában takaréktűzhelyen főzni, mint a hideg konyhában a kemencében fövő ételt vigyázni. Éppen ezért először a gyorsan fövő levesek, egyszerű ételek főzése maradt el a kemencében, és tevődött át a szobai sparheltre. De a kemencében főzték továbbra is a télen szokásos, hosszan fövő ételeket, ott sütötték a húsféléket, tésztaféléket és a téli csemegéket. Nem véletlen, hogy a kemencében főzésről való beszélgetéskor először mindenki a töltöttkáposztát, kocsonyát, bablevest említi. Mikor azután a kaminok megjelennek, majd a kemence kikerül a szobából a nyári konyhába, vagy az udvarra, a benne való főzés egyre inkább elmarad, s csak az ünnepi sütésekre és a hetenkénti, vagy kéthetenkénti kenyérsütésre korlátozódik használata, mígnem az életmódváltozással az is megszűnik. Takaréktűzhely, berakott sparhelt A szabadkonyha a kéményen át becsapódó esőtől, hótól piszkos, kormos volt. Télen pedig szeles és hideg. A takaréktűzhely megjelenése ezért nagy jelentőséggel bírt. A szoba melegét a kemence addig is biztosította. A konyhának lett volna szüksége fűtésre. Mégis az történt, hogy a takaréktűzhelyet nem a konyhába telepítették elsőnek, hanem a szobába. A konyhában való megépítése csak 20— 30 év alatt válik általánossá. A takaréktűzhely szobába állításával elérték, hogy a téli hidegben nem kellett kinn a kéményaljában fagyoskodni. Azonkívül a sparhelt a szobát is bemelegítette, ha nem volt nagy hideg. Ezzel azonban az addigi szoba tulajdonképpen lakókonyhává vált. A takaréktűzhely neve nemcsak falvanként, hanem szinte házanként változik

70 két szócsoport variációjaként, mely az idegen eredetű szó átvételéből adódik, akárcsak a kamin és vindófni. Az egyik szó a masina és változatai. Ez a régebbi elnevezés. Csak kevesen emlékeznek rá. A következő községekben találtuk meg masina alakban: Tápiósáp, Tápióság, Tápiószecső, Szentmártonkáta, 509