Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

I. Sándor Ildikó: A lakóház tüzelőberendezéseinek változása száz év alatt a Tápió vidékén

Tápiós^entmárton). Ennek megfelelően nem is találkoztunk olyan 40—53 éven felüli adatközlővel, aki ne emlékezett volna arra, hogy ő maga, vagy a testvérei közül valamelyik rendszeresen a kuckóban aludt kicsi korában. Ahol igen sok gyermek volt, ott a legkisebbek közül kettőt is befektettek a kuckóba, egymásnak lábtól (Tápiószentmárton). Tápiósápról van arra is adatunk, hogy mivel csak három testvér volt, „nem aludtak a kuckóban a gyerekek, mert volt helyük nekik". Hogy a kuckóban kényelmesebb legyen a fekvés, az anya írózsákot (szalmazsák) csinált, megtömte szalmával, ezen aludt a gyerek (Mende, Üri). Napközben „téli időben a gyerekek ott szoktak nevelődni a kuckóban" (Tápiógyörgye). Ott játszadoztak, a nagyszülők mellettük ülve vigyáztak rájuk, közben tevékenykedtek, krumplit, ezt, azt tisztítottak az ebédhez, vacsorához (Mende). „Ha be volt fűtve, jó meleg volt, oda bebújtunk mi gyerekek, főleg olyankor, amikor nagyobb összejövetel volt a családban, pl. disznóvágás. Akkor a nagyszobában tálaltak, mert több vendég összejött, nem fértek volna el a kisszobában, mivel ott elég sok ágy volt. Mi kicsik, hogy ne legyünk útba, a kuckóban játszottunk" (Tápiószecső). A szögletes kemencék teljes térhódításával, 1940—1960 között a padkák fokozatos elhagyásával együtt járt a kuckó egyre szűkebbre vétele is. A kemence végül szinte teljesen a sarokba szorult, csak jelzésként maradt 5—10 cm hely, ahová azután csak néhány használaton kívüli kacatot tettek (Kóka). Kandalló — kiskuckó — kispadka A kandalló meglétére a legöregebb 90—94 éves emberek sem emlékeznek. Az ő életükben nem volt, és szüleiktől, nagyszüleiktől sem hallottak róla. Az ajtó melletti padkarészen valamikor volt egy magasabb padka, amin az öregek ültek és pipáztak (Tápiógyörgye). Ennek az emléke is halványan él, a nevét nem tudták pontosan megmondani.

54 Kiskuckónak, vagy kispadkának nevezték. Utóbb rakodásra használták (Tápióság). Három helységben viszont beszéltek egy másik kispadkáról, amit a néprajzi irodalom is említ.

55 A kuckó végében, a kemence, a közfal és a hátsó fal között volt egy kb. „20 cm magas, 20—30 cm hosszúságú kis padka. Ez nem sárból, hanem fából készült ládika. Be van építve a falba. Kispadkának hívjuk. Ennek fiókja van, itt szoktuk tartani a lábbelink keféit, blokszot, ilyesmit, hogyhát mindjárt kéznél legyen. Meg hát ráültünk, idősebbek, vagy gyerekek. Ott húztuk a harisnyánkat, cipőnket. Milyen jó vót az, kényelmes vót. Ez is meleg vót, a kemence is meleg vót, és úgy melegítettük a lábunkat. Mert bizony a szoba főggye hideg vót, azt nem melegítette át a kemence, nem úgy, mint most a kályha" (Felsőegreskáta). Tápiógyörgyén is ismerték a kispadkát. Menden a szlovák származású Glózik József né a következőket mondta róla: „Az 1930-as évek előtt a szobában még mindenütt búbos kemence volt. Körül volt patka, a kemence mögött volt a kuckó, ott megint volt egy patka. Ezt patícskának hívták. A kis gyerekek télen ott hancúroztak a kuckóban, meg a patícskán. A nagyapa meg a nagymama ott ült mellettük, vigyázott rájuk. A fiatalok meg dolgoztak."

56 Tápiógyörgyei adat szerint a kispadkát később a kuckóba tett sámli váltotta fel, az lett az öregek ülőhelye. 495