Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Dinnyés István: A táj- és a természet hasznosítása a régészeti leletek alapján

XVI.; 277/1979. XXII.; CKM Adattára 1891—82. — Rég. Füz. Ser. 1/29 (1976), 51.; 1/30 (1977), 30.; 1/31 (1978), 74.; 1/33 (1980), 54. 69 Földbe ásott kunyhókhoz Kovalovszki J. 1980, 18—23, 25—26. A Tápió-vidék késő szarmata lelőhelyeire is jellemző lelet a vesszőnyomos patics: pl. Nagykáta 20, 56, 140.; Szentmartonkáta: 69. lelőhelyek. Tiszafüreden pedig háromosztatú, pincézett (!) késő szarmata házat tárt fel H. Vaday Andrea: Rég. Füz Ser. 1/35 (1982), 63. 70 Bóna I. 1973, 66—68. 71 MNM Adattára 261/1975. XXV. — Rég. Füz. Ser. 1/28 (1975), 103—104. 72 CKM Adattára 1894—82. — Rég. Füz. Ser. 1/33 (1980), 86—87. A beszámolóban szabadtéri kemenceként szerepel, a szokásosnál nagyobb mérete miatt. Ez a megjelölés téves. A kemence feneke és az előtér majdnem azonos szintje, a külön kialakított hamugödör inkább házra utal. 73 Lásd az előbbi jegyzetet. Az ásatás még leltározatlan leletanyaga a CKM-ben van. 74 A „koporsó" és „szekrény" szavunk eredetének jelentésváltozásaihoz lásd „A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára" II. kötet (Bp. 1970) 566. o. és III. kötet (Bp. 1976.) 703. o. A ládák fajtáival legutóbb részletesen foglalkozott K. Csilléry K. 1982, 262—267. Néhány Árpád-kori falu és temető feltárására alapozva a szerzőnél határozottabban állíthatjuk, hogy a XIII. sz. első felében, a falusi lakóházak — legalább egy részük — berendezéséhez a vasalt, sokszor záras láda is hozzátartozott: legutóbb Müller, R. 1975, 71—73. Megjegyezzük, hogy a vályuláda-koporsó és ácsolt láda-szekrény merev szétválasztása (K. Csilléry K. 1982, 262—263) biztosan helytelen. A vályúládának megfelelő fatörzs koporsó a honfoglaló magyarságnál elvétve; később pedig egyáltalán nem használatos nálunk. Amikor a veretes-záras bútort temetkezéshez használják — vagy a koporsó (sírláda) teljesen a bútor mintájára készült — a XIV—

XV. században, elvétve már a XIII. században is, akkor ez a bútor már egyértelműen deszkaláda (tehát szekrény). A koporsó szó X—

XII. századi jelentésének tágabbnak kellett lennie annál, hogy csak a fatörzsből készített tárolóbútornak (és az ugyanúgy készített sírládának) felelhetett volna meg. 75 A népvándorlás és Árpád-kori telep jelenségek és rendeltetésük kapcsán csupán néhány, alapvető munkára hivatkozunk: Méri I. 1952; Méri I. 1964; Bóna I. 1973; Bóna I. 1974, 25—27; Kovalovszki J. 1980. 76 Késő középkori házak ásatási megfigyeléseit és a forrásadatokat vetette össze Benkő E. 1980, 348—351, 416—417. Az Árpád-kori és későbbi középkori falufeltárasok eredményeinek jó összegzése Michnai A. 1981. 77 A Tápió mente bronzkori (hatvani kultúra), kereskedelmi kapcsolataihoz: Kalicz, N. 1968, 179. — Dinnyés I. 1980, 43. 78 TBM 75. 5. 1—10. — TBM Adattára 422—74. 79 Pattintott kova és obszidián eszközökkel, magkövekkel való kereskedésről Hillebrandt J. 1928.; Kalicz N. 1970, 26.; Kalicz, N.—Makkay, J. 1977, 68—70. 80 Az újkőkortól a középső bronzkor végéig erre a célra többnyire félgömb alakú, lapján félkörös vájatú kőszerszámot (átfúrásnál kettéhasított kőgömb fele) használtak: Bóna, I. 1975, 258—259. 81 Bóna, I. 1975, 265—267. 82 Tápiószentmárton—Hatvani hegy, bronzkor: Dinnyés I. 1973, 40., II. t. 21.; Farmos—Kása dűlő, szarmata telep feldolgozatlan anyagában. Maga az eszköz a középkori falvak anyagából sem hiányzik. 83 Tápiószelei szkíta temető 83. sírjában: Párducz, M. 1966, 43., XV. t. 9., XVII. t. 4. 84 Párducz, M. 1966, XXI. t. 4—11.; Tápiószele—papszögi Tápió-híd: TBM 73. 2. 38.; Farmos—Kása dűlő, 110. sz. gödörben, leltározatlan. 85 Párducz, M. 1966, vaskés a 48. sírban, XIV. t. 2., XXXI. t. 12.; csonthenger, 341. sír, L. t. 42. 86 Párducz, M. 1966, XXI. t. 3.; XLVI. t. 1.; L. t. 42.; LI. t. 16.; a 113., 314. és 341. sírok. 87 Rég. Füz. Ser. 1/29 (1976), 51.; 1/30 (1977), 30.; TBM 76. 1. 27., 91—92. 88 Tápiószele—Somogyi B. u. 21.: Dinnyés I. 1973, 45., X. t. 17—20.; Farmos—Kása dűlő, 4. sz. sír és szórvány: TBM 76. 1. 11—12, 36.; Szentmar tonkáta: MNM RN 2/1939. 2. — Csallány, D. 1956, 933. sz. lelőhely. Mindhárom avar lelet. Az íj készítésének szép és részletes leírását lásd László Gy. 1944, 337—344. 89 Lásd előbbi jegyzetben Szentmártonkátát. A leletegyüttes lelt. száma MNM RN 2/1939. 1—3. A csontlemezt közzétette Kovrig I. 1948, 341., 2. kép 2. 47