Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

I. Sándor Ildikó: A lakóház tüzelőberendezéseinek változása száz év alatt a Tápió vidékén

ment, akkor csöpögött a szalonna (Űri). A kolbászt külön füstölték. Előbb, mint a húsokat. A hús, meg a szalonnák fölfértek egyszerre, ha három rúd volt a kéményben (Tápióbicske, Tápióság, Pánd). A kolbász füstölésére különösen ügyelni kellett. „Az nagyon veszélyes volt, ha két család lakott egy házban, és esetleg nem voltak jóba. Nagyon kellett vigyázni, hogy be ne dobjanak valamit a tűzbe, aminek büdös a füstje, pl. rongyot, hajat, mert sokaknak elromlott ettől a kolbásza." „Szénnel fűteni ilyenkor isten őrizz! Csak jó száraz fával! Most azért csinálják a füstölést kívülről, mert így biztosabb" (Mende). A húst létrán vitték fel a kéménybe, s ugyanúgy hozták le füstölés után. „Bizony sokszor kormos lett az ember, mire lejött, de hát oda tették a húst" (Tápiósáp). A széntüzelés széles körű elterjedésével, a különféle kályhák, olaj kályhák használatával egyidőben, jobbára az 1960-as években kezdtek az udvarokon füstölőket felállítani (51., 52. kép). Menden házilag csinált, hordozható füstölőt is láttunk. Fából van, de a belseje bádoglemezzel borított. „Ki van lemezölve." Az üstház mellé állítják. Füstöléskor az üstházba hosszú csövet tesznek, aminek egyik végét bedugják a füstölőbe. „Az üstházban tüzelünk aprófával vagy tuskóval. A hosszú csövön meg megy be a füst a füstölőbe. Nem szabad, hogy a húst láng, meg meleg érje. Ezért kell a hosszú cső." ' :..,.;... Ritkán fordult az elő, hogy a kéményalja mindkét oldalán- csináltak kamint (53. kép). Leginkább a jómódúaknái volt, vagy ott, ahol mindkét szobában külön család lakott. Ha ez az állapot megszűnt, többnyire átalakították az egyik kamut edény esnek (Tápiószentmárton, Farmos, Űj szász, Mende, Felsőegreskáta) (54—56. kép). Az 1930-as évektől kezdve egyre kevesebben főztek a kaminban (Tápióbicske, Pánd, Tápiószele). A katlanokat sorban kidobták, és a kamint úgy alakították ki, hogy magára a tűzpadkára rakták fel a vékony kaminfalat. Ahol a katlan benn maradt, abban már csak vizet melegítettek, krumplit főztek a malacoknak, esetleg télen zsírt olvasztottak (45., 57., 58. kép). Gyűjtésünk idején a kamin már mindenütt használaton kívül volt. Legtöbb helyen asztalsparhelt vagy konyhaasztal állott előtte. Ahol lehetett, falvédővel is eltakarták. Leginkább füstölő voltát őrizte meg. Mint fentebb említettük, akadt néhány ház, ahol elmondták, hogy még füstölni szoktak benne (Pánd, Kóka, Szentmártonkáta). A kamin katlanjának szerepét az udvarban megépített katlanok és üstházak foglalták el, amelyek nagyobbak a padkára építetteknél. Formájuk lehet patkó alakú, mint a tűzpadkán volt (59. kép), ritkábban kerek (60. kép), és leggyakrabban szögletes, mint az Alföld más területén (61. kép). A kamin és a vindófni közötti hasonlóság és különbség A kamin elnevezéseinek ismertetésénél láttuk, hogy két terminus variálódik területünkön, a kamin és a vindófni. A valóságban a két elnevezés két különböző kéményfajtát jelöl. A Tápió mentén majdnem minden esetben ugyanazt a füstelvezetőt értik a kamin és a vindófni alatt. Más tájakon (pl. a Börzsöny vidékén) a vindófni egy egészen más füstel476